Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újra nyit a mozi Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2010. október 23. 18:00
Újra nyit a mozi Gyulán
A 3D-s vetítésekre még várnunk kell

Várhatóan decemberre használható állapotba hozza új bérlője, a KÉT-SZÚ Kft. a Royal Mozgóképszínházat – tudta meg a Gyulai Hírlap a kft. ügyvezetőjétől, Szalai Tamástól. Az ügyvezető leszögezte, annak ellenére, hogy hónapok óta elnyerték a bérleti jogot, a munkálatok csupán bő három hete kezdődtek meg. Az előző bérlő rendezetlen kifizetései, a gázszolgáltatás szüneteltetése miatt a kft. nem vette át az épületet addig, míg a város nem biztosította a szerződésben foglalt feltételeket.

Szalai Tamás elmondta, legfontosabb feladat a fűtés megoldása, hiszen a legutóbbi felújításkor beszerzett radiátorok túl kicsik a terem méretéhez képest, ezeket ki kell cserélni, esetleg felélesztik a régi kazánt, és azt indítják be.

A mozi külső részei hamarosan elkészülnek, a régi tervrajznak megfelelő üzlethelyiségeket alakítják vissza, amelyek várhatóan novemberben működőképesek lesznek.

A nagytermet decemberben szeretnék használatba venni, addig is a beázás orvoslása, a csatornaprobléma megoldása és a padozat helyreállítása a fűtésgondok megoldása utáni legfontosabb feladat.

– Decemberben már heti egy alkalommal – kötelező olvasmányos filmeket gyerekeknek, régi slágerfilmeket – szeretnénk vetíteni. Elsősorban rendezvénytermet kívánunk működtetni, ahová konferenciákat, esküvőket, táncbemutatókat, koncerteket lehet szervezni. Ugyan a 3D mozi kialakítása is tervben van, de az olyan magas beruházási költségű, hogy megvalósulása pályázat függvénye – nyilatkozta Szalai Tamás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)