Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kamaratermi szezon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • KULTÚRA • 2010. október 11. 18:00
Kamaratermi szezon
A Gyulai Várszínház Kamaratermének nagytermét október 20-án avatják fel
A várszínház nyári évadnyitója. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Ebben az évben is októbertől folytatódnak a várszínház kamaratermi programjai. Minden héten nívós programokat rendeznek, ahova neves előadókat hívnak meg.

Lesznek színházi előadások, előadói estek, koncertek, táncház, a kamaragalériában pedig képzőművészek alkotásait tekinthetik meg. Az októberi programok különlegesek lesznek, ugyanis két ünnepi eseményre kerül sor. Megújult a színházterem, amellyel befejeződött a várszínház önerőből megvalósított, többéves felújítása. Új köntöst kapott az előtér, a színpad, az irodák és a nagyterem is. A nagyterem avatása október 20-án lesz. Este fél hétkor kiállítás nyílik a Kamaragalériában. Regős István Szentendrén élő Munkácsy-díjas festőművész képeit tekinthetik meg a tárlaton. A festőművész nemcsak az egyik legeredetibb kortárs képalkotó, de műveiben mindig jelen van a humor is, ami igazán egyedivé teszi művészetét. A groteszk szemléletével, a kicsit naiv látásmódjával csak rá jellemző, karakteres stílust alakított ki. Ezt követően két neves budapesti színész estjét élvezhetik 19 órától Színes orchideák címmel. Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand, a Madách Színház művészeinek előadásában hallhatnak dalokat a Charlie nénje előadásból és a Macskák című musicalből. Verseket is szavalnak Ady Endrétől, Remenyik Zsigmondtól, Wass Alberttől, Weöres Sándortól, és a műsorban sok dal között felcsendül a közkedvelt Orchideák című melódia is.

Október 28-án szintén ünnepséget rendeznek. Ekkor avatják fel az Erkel-emlékházból való, felújított Steinway zongorát két neves művész koncertjével. A százéves hangszer felújítását a várszínház kezdeményezte. Négy éve Ránki Dezső és Klukon Edit adott hangversenyt a zongora felújításáért. Kevés pénz gyűlt össze, de tavaly felgyorsultak az események. A munkához az önkormányzat és a várszínház biztosította a pénzt. Most kívül-belül megszépült, a hangképző mechanikájában megújult Steinway zongora fog megszólalni először a várszínház kamaratermében. Az avató koncertet a Kossuth-díjas Bogányi Gergely és az Erkel- és Chopin-díjas Vukán György zongoraművészek adják. Bogányi Gergely maga is közreműködött tanácsaival a zongora megújításában. Az est programja különleges, Liszt, Chopin és a jazz lesz a főszereplő. Idén Chopin-év van. A kitűnő lengyel zeneszerző műveit az egyik legjobb hazai, klasszikus zenész előadója fogja játszani, de a jazz-zenész Vukán György is, aki sok helyen adott sikeres Chopin-koncertet itthon és külföldön is. A Chopin-díjat Lengyelországban kapta, az átiratok hollandiai bemutatójával pedig elnyerte az „Év koncertje” díjat. Jövőre Liszt-év lesz. Ezt felvezetve az esten elhangzanak Liszt Ferenc zongoraművei is Bogányi Gergely tolmácsolásában. A jazz pedig az egyik legnagyszerűbb magyar zongorista, Vukán György előadásában szólal meg a koncerten. Lesz tehát Gyula városának egy jó zongorája, ami alkalmas lesz arra, hogy neves művészek megfelelő hangszeren játszhassanak. Ez persze csak egy hangszer lesz, de emellett szükség van az új Steinway hangverseny- zongorára is, amelyre évekkel ezelőtt kezdődött gyűjtés a városban, remélhetőleg minél hamarabbi sikerrel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)