Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula újra Újvidéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2010. október 11. 15:00
Gyula újra Újvidéken
A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. több attrakcióval is felhívta a figyelmet városunkra
A gyulai vár légifotója

Gyula városa szeptember 28. és október 1. között ismét képviseltette magát a szerbiai Novi Sad immáron 43. alkalommal megrendezett nemzetközi turisztikai vásárán. A korábbi évekhez hasonlóan a Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósággal karöltve vett részt városunk az eseményen, idén először különálló magyar nemzeti standon. Társrendezvényként horgász-vadász és mezőgazdasági jellegű kínálat, illetve a turizmust péntektől felváltó lovas-eseménnyel együtt kb. 300 kiállító vonzotta a látogatókat, szám szerint közel 50 000 érdeklődőt. Ezt elősegítette, hogy a vásárépület a városközpontban, frekventált, könnyen megközelíthető területen helyezkedik el, olcsó belépőkkel és erős marketinggel élénkítve a forgalmat. Bár ez a szám 20 %-kal meghaladja a tavalyi adatokat, az érdeklődés mégis kissé alacsonyabbnak mondható a korábbinál – ami sajnos megerősíti az általános tendenciát a vásárok tekintetében.

Magyarországról ezúttal is főképp a Dél-Alföld képviseltette magát: Békés megye, Gyula, Orosháza, Szeged, Szentes, Mórahalom és Hajdúszoboszló volt jelen kínálatával. A gyulai városi turisztikai kiadványok közül a legnagyobb érdeklődésre a Gyulai Várfürdőt, illetve a szállásokat bemutató kiadványok tartottak számot, általános bemutatkozó brosúránk pedig friss, mai képet adott a városunkat egyébként régi ismerősként üdvözlő vendégeknek.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. több attrakcióval is felhívta a figyelmet városunkra: kóstolót kaphattak a gasztronómia rajongói a gyulai pálinka, bonbon és kolbász ízeiből, de a nemrég útjára indult nagyszabású szerbiai médiakampányunk részeként a Magyar Szó című újságban megjelent „kuponért ajándékot” akciónk is nagy sikernek örvendett. Szintén ezen kampány keretében adott az ügyvezető igazgató, Bottás Gyöngyi riportot például a Vajdaság Tv, illetve a Magyar Szó munkatársainak a keddi napon szervezett sajtótájékoztató keretében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)