Az Éden Egészségcentrum és Gyógyszertár építésének megkezdése alkalmából nyárvégi rendezvényre invitálta a környékbelieket a Gyöngyvirág Téri Szabadidőparkba Kóra János, a körzet önkormányzati képviselője. Mindenki megtalálhatta az igényeinek megfelelő műsort a programok széles palettáján, hiszen a délután kezdődő egészségszűrés és játszóház után többféle stílusú koncerteket is hallhattak a jelenlévők Bíró Marianntól, a Fall Attack és a Blades zenekaroktól. A jóízű vacsora és a szórakoztató programok után tűzijátékkal zárult a rendezvény.
A zenei programok előtt Kóra János köszöntötte a nagy számban megjelent szórakozni vágyókat. Elmondta, hogy a tavalyi találkozó óta útalapok készültek, megépült a Temesvári úti parkoló, és megkezdődött a helyi orvosi centrum alapozása. Az egészségügyi központ két felnőtt- és egy gyermekorvosi rendelőnek ad helyet, majd mintegy másfél kilométeres körzet lakosainak és az elkövetkezendő negyed században, ugyanis 25 évig térítésmentesen adja bérbe az önkormányzatnak az épületet Perei István kivitelező és tulajdonos.
– A következendőkben – amennyiben rám esik a választás – a vízelvezetés fejlesztésével és az északi városrészen elkezdett járdaépítések folytatásával kezdem a munkámat. Jó hír, hogy pár napja fogadta el a helyi építési szabályzatot a képviselő-testület, amely annak az útnak a tervét tartalmazza, amely a Nagysándor József utcát köti össze majd a Temesvári úttal – mondta beszédében a képviselő.
– A paradicsomi városrésznek nem volt semmilyen létesítménye, ahol egyfajta közösségfejlesztést lehetett volna megvalósítani. A tervező figyelembe vette ezt, és az orvosi centrumban lesz egy olyan összenyitható helyiség, ahol tudunk találkozni, hiszen célom, hogy egy igazi közösséget kovácsoljak mindkét, most már összevont választókörzetben – mondta el a Gyulai Hírlapnak Kóra János.























