
Önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon október 3-án. Váro-sunkban 30 szavazókörben, illetve egy kisebbségi jelöltek leadására szolgáló szavazókörben reggel 6 órától este 7 óráig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek. A szavazásra jogosult választópolgárok ezen idő alatt kereshetik fel a szavazóhelyiségeket, s adhatják le szavazataikat, este 7 óra után szavazni már nem lehet. Városunkban 26726 választópolgár jogosult szavazni. Az október 3-ai helyhatósági választásokon polgármestert és 10 egyéni választókerületi képviselőt választunk Gyulán. Kompenzációs listáról további négy képviselőjelölt juthat mandátumhoz a városi döntéseket hozó testületben. A választópolgár a lakóhelye szerint kijelölt, a választási értesítőn feltüntetett szavazókörben adhatja le voksát.
– Tisztelettel kérem, fokozott figyelmet fordítsanak az értesítőn feltüntetett szavazókör helyének megjelölésére, tekintettel arra, hogy városunkban több szavazókör helye megváltozott. Amennyiben valaki mozgásában akadályozva van, például egészségi állapota miatt, úgy a szavazást megelőzően a jegyzőtől, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól írásban kérhet mozgóurnát. Ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság két tagja fogja Önt felkeresni a mozgóurnával – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Becsyné dr. Szabó Márta, a Helyi Választási Iroda (HVI)vezetője.
– Mit vigyünk magunkkal a szavazáshoz? – kérdeztük a HVI vezetőjét.
– A választópolgár csak abban az esetben jogosult szavazni, ha a személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolja. Ezt megteheti a lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolványával, a lakcímigazolvány mellett a kártya formátumú személyazonosító igazolványával, útlevelével vagy a 2001. január 1-jét követően kiállított kártya formátumú vezetői engedélyével. Ha a választópolgár a bejelentett tartózkodási helyén kíván szavazni, és előzetesen nem kérte felvételét a névjegyzékre, akkor az „Igazolás a tartózkodási helyen történő szavazáshoz” elnevezésű nyomtatványt is vigye magával.
– Mit kell még tudni az október 3-ai szavazásról?
– A szavazókörben a szavazatszámláló bizottság köteles ellenőrizni a választópolgár személyazonosságát és lakcímét. Ezután kapja meg a jelenlétében lepecsételt szavazólapokat, melyek átvételét a névjegyzék aláírásával kell igazolnia. Javasolom, hogy a szavazás titkossága érdekében használja a szavazókörben felállított szavazófülkét. Érvényesen szavazni a jelölt, illetőleg a lista neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet (+ vagy x). Ezt követően a szavazólapokat a borítékba helyezve az urnába kell dobni.
– Mi a teendő, ha elrontottuk a szavazólapot?
– Ha valaki elrontja a szavazólap kitöltését, és ezt még a szavazólap urnába dobása előtt jelzi, a szavazatszámláló bizottság a rontott szavazólapot egy alkalommal kicseréli.
– Mit kell tudnunk a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról?
– A kisebbségi választáson azok a választópolgárok vehetnek részt, akik 2010. július 15-ig kérték felvételüket a kisebbségi választói jegyzékbe. Kisebbségi választásra azon településen kerül sor, ahol legalább 30 választópolgár szerepel a választói jegyzékben, és a választást a helyi választási bizottság kitűzte. A települési kisebbségi önkormányzat képviselőjelöltjeit nem a választópolgárok ajánlják, hanem kisebbségi szervezetek állíthatják. A választáson független jelölt nem indulhat. Az lehet jelölt, aki az adott kisebbség választói jegyzékén szerepel. A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testületébe megválasztható képviselők száma 4 fő. Ennél kevesebb jelölt esetén a választás nem tartható meg.
A kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok önálló szavazókörben adhatják le szavazataikat a jelöltekre. A szavazólapok kisebbségenként külön-külön készülnek, és a választópolgár csak annak a kisebbségnek a szavazólapját kapja kézhez, amely kisebbség választói jegyzékén szerepel. Legfeljebb 4 jelöltre lehet szavazni. Az a 4 jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta – mondta végezetül Becsyné dr. Szabó Márta, a HVI vezetője.
























