Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Családi szövetkezet és Szociális földprogram Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2010. október 02. 16:00
Családi szövetkezet és Szociális földprogram Gyulán
Északi városrész szociális rehabilitációja

Városunk és környéke kiváló adottságokkal rendelkezik nemcsak az idegenforgalom, de a mezőgazdaság terén is. Az itt élők életminőségének és megélhetési lehetőségeinek javítása érdekében indul a közeljövőben két program.

Gyula Város Önkormányzata sikeresen szerepelt a Dél-Alföldi Operatív Program DAOP-5.1.1.-2f-2009-002 számú, az „Északi városrész szociális rehabilitációja” című pályázatán. Az érintett terület utcáinak, tereinek, közösségi épületeinek megújulása mellett az ott lakók, közülük is leginkább a nehéz körülmények között élők hasznos, életüket, elhelyezkedésüket könnyebbé tevő ismeretekhez, tudáshoz juthatnak – mondta el nekünk Salamon Anikó, a Gyulai Városfejlesztési Kft. munkatársa. Az említett akcióterület körvonalát a Békéscsaba–Gyula–Kötegyán vasútvonal, illetve a Csókos út, a Hunyadi-tó, Máriafalva, Szentpálfalva és Ajtósfalva belterületi határa alkotja, ahol összesen 57 projektelem kerül megvalósításra. Ezek között vannak építési beruházások és közösségi programok egyaránt – tudtuk meg a projektmenedzsertől.

Milyen programok indulnak és mikortól? – kérdeztük immár a családi szövetkezeti és szociális földprogram lebonyolításban kulcsszerepet játszó Gyulai Foglalkoztatási Közhasznú Egyesület titkárától.

Egy szociális földprogram és egy családi szövetkezeti Két program veszi kezdetét október közepétől. A résztvevők használható állattenyésztési és növénytermesztési tudáshoz juthatnak, miközben az elméleti képzés mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek. A szükséges földterületet, eszközöket, vetőmagokat, facsemetéket, illetve a kihelyezésre kerülő állatokat is a szervezők biztosítják. Csak felsorolásképpen a fontosabb témák: a sertés-, a kecske- és a baromfitartás alapismeretei, aszalási, lekvárfőzési, savanyítási, húsfeldolgozási technikák, zöldség- és gyümölcstermelés, gyógynövény-termesztés, illetve mindezekhez kapcsolódva vállalkozási ismeretek, marketing, vályogvetés és kosárfonás is – avatott be bennünket a részletekbe Oláh János.

Adódik a kérdés: hol, hogyan és milyen feltételekkel lehet jelentkezni?

Az említett területen élők jelentkezését várjuk mégpedig 2010. október 12-én 12 óráig. A jelentkezések leadhatók a Csokonai utca 18. szám alatti Idősek Klubjában, ahol pályázati adatlap nyomtatvány is kérhető. A legfontosabb szükséges adatok: a pályázó neve, lakcíme, elérhetőségei, meglévő végzettsége, jelenlegi szociális helyzete. A programokon való részvétel egyrészt önkéntes és ingyenes, másrészt nem jelenti alkalmazási jogviszony létrejöttét – hívta fel a figyelmet Kiss József programkoordinátor.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Részletes FELHÍVÁS „CSALÁDI SZÖVETKEZET” PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE

A pályázati adatlap letölthető itt.

Részletes FELHÍVÁS „SZOCIÁLIS FÖLDPROGRAM” PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE

A pályázati adatlap letölthető itt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)