A Gyulai Várszínház a gyermekeket sem hagyta minőségi kulturális program nélkül. Littvai Nelli Világszép nádszálkisasszony című zenés mesejátéka több szempontból is különleges élményt nyújtott kicsiknek, de nagyoknak is. Az Új Színház és a Neptun Brigád közös produkciójában, Baksa Imre rendező ízlésesen és odaillőn találta a meg közös nevezőjét az autentikus és modern elemeknek.
Az előadás díszlete és jelmezei összhangban voltak a mesejáték előadásmódjával. A meseszerű, de ugyanakkor pasztelles látványt Horgas Ádám koreográfiája és a színészek felejthetetlen játéka erősítette. A sok közül csak egyet kiemelve: A történet egyik fontos szereplője, Fakó Lovacska (Kövesdi László) egy általános jelmezben került a színre, hogy lovat alakítson. Olyan szintű, látványos arc- és testjátékkal adta elő a gebéből átváltozó táltos szerepét, hogy nevető könnyeket csalt mindenki szemébe. Nem volt szükség maszkra, mindenkivel elhitette ló mivoltát anélkül is. Hihetetlen hatású volt! A többi színész játéka nemkülönben, akik több szereplő bőrében is tartalmasat alakítottak, mint például Pálfi Katalin a nővér, a Hajnal és a macska képében is.
A darab közben, Wittek Béla és Bartus János élőben előadott dalai és zajai egy világzenei koncerten is megállták volna helyüket. Többek között ősi hangszerek, darbuka, gong, saz bağlama (török lant) szólaltak meg gyönyörűen, máskor mindenfélével – például vonóval megszólaltatott cintányérral – helyszínenként hiteles zajorgiát produkáltak. Máskor egy-egy szereplőhöz jellemző hangegyüttes dukált. A sárkányhoz a didgeridoo, a Naphoz az éneklő edény hangjai.
A finom mértékű, aktuális humor is többször mosolyra késztette a publikumot, például ahogy a vérszomjas farkashorda passportot kért, vagy a kissé megszállott világtudós futurizmusa. A mű teret hagy a nézőnek képzelődni, sok fantáziát kér, de pont annyi plusz látványt is ad egyszerre. A paripával való szélsebes repüléskor például látványos térérzékelést kapott a szemlélő. Sokan, a gyerekekhez mérten talán túl naturalisztikusnak gondolhatták a mese néhány elemét, akár a habzó szájú Mocsárpribék látványát vagy egy-egy harci jelenetet. Az ősi népmesék világában ez teljesen megszokott, így innen sem hiányozhatott. Inkább láttam soknak a kissé klisés befejezést, de az sem tudta feledtetni velem ezt a tartalmas szórakozást nyújtó előadást. Réges-régi tündérmese különös adaptációja volt ez, amelyből egy dinamikus és lebilincselő új mesejáték született.
