Valódi kuriózum végignézni és hallgatni egy sokféle népek érzéseit, hangzásait felvonultató fesztivált egy középkori téglavár belsejében. Hát még nekünk, magyaroknak, akiknek véréből ki tudja hány csepp való innen, vagy éppen amonnan. A mai estén sokak felismerhették magukon, merre jártak-keltek elődei, ugyanis a fellépő zenekarok sok nép dallamvilágába engedtek betekintést és átélést.
Ahogyan szokott, magyarországi és környékbeli népzenével indult a koncert. Ezúttal a gyulai kötődésű Halmos Béla és a többek között női prímásáról híres Méta banda adták elő hagyományainkat. Műsorukban előfordultak vajdakamarási, bonchidai, karádi, valamint szerb és román táncok is. A megszokott vonósokon kívül előtérbe került az ütőgardon, a duda, a klarinét, és a tárogató hangját idéző szaxofon is.
Számos hangszert vonultatott fel a roma zenei hagyományokat ápoló Etnorom is. Az elektromos hangszereken – gitárokon, billentyűsön, hegedűn – kívül olyan karakteres ütő- és egyéb hangszerek is színesítették előadásukat, mint a darbuka, a cajon, vagy a szájbőgő. Magyar, szerb, arab, albán, török és világ többi részéről származó cigányainak dallamaiból ihletett, sokszor jazzes-swinges elemeket is tartalmazó dalaikkal lendületes, különleges és egyedi produkciót adtak a jelenlévőknek.
Harmadikként a tavaly negyedszázados fennállását ünneplő Makám adott koncertet. A magyar világzene permanens képviselője is széles palettán nyújtotta programját. A színvonalas világzenét játszó együttesek jó szokása szerint, ízlésesen ötvözték az ősi dallamokat, többek között a progresszív rock-kal, a reggea-vel, vagy akár a harmadik évezredbéli hangzásvételű drum’n’bass-szel. Az este hangulatából kissé kirívott a „posztavantgard stílusú”, katonakláris hangú énekesnő, aki jobban beleillett a kísérletező kedvű, újdonsült, játékos kedvű dalaikba – amelyben például egy utazó embereket imitáló, egyedülálló „zörejszóló” is helyet kapott – mint a koncert autentikusabb részébe, amely stílusukból több régi és új nívós szerzemény is felcsendült mindenki örömére.
Az est külföldi vendége ezúttal egy Spanyolhonból érkezett trió volt, a gitáros Diego Cortés, a cajonon játszó Jose Fortes, és a gyulai származású basszusgitáros, Szabó Máté. A flamenco-gitáros már negyven éve használja a húrokat a színen, volt hogy olyan nagy nevekkel együtt, mint Carlos Santana, vagy Paco De Lucia. A spanyol zenész a mediterrán tájak olyan húzós-lendületes hangulatát hozta játékával, hogy a késői időpont ellenére is topogni és dobolni vágyott az ember lába. A hagyományos flamenco-technikákon és hangzásokon kívül a modern kor vívmányait – effekteket, samplereket – is igénybe vette, az úgynevezett loopoló segítségével például önmaga játékára szólózhatott, gyakorlatilag valós időben szabályozva kíséretét. Virtuóz játékukban a többiek sem maradtak alul. Jose Fortes cajonjával részletes bemutatót tartott, amiből talán az összes létező hangot, az összes létező módon kicsikarta, ütemeit sokszor hihetetlen gyorsaságokba lovalva, többször hasonlóan megkapó táncával befejezve. Szemmel láthatólag zavarta a sűrűn gerjedő hangosítás, de ki vethetné szemére egy technikusnak, ha tapasztalatlan egy egzotikus fadoboz kihangosításában?! Szabó Máté basszusgitáros is bizonyította, hogy a szerény, finom kíséretén kívül másra is képes, sebes, oda-vissza slap-technikával brillírozott a fináléban.
Aki az éjszaka felén túl még megvárta a szűnni nem akaró visszatapsolások végét, azok igazi különlegességgel zárhatták a színvonalas „utazást”. A spanyolok stílusosan tettek a mondat végére pontot, türelmünket látványos és vérpezsdítő flamenco táncos betétekkel hálálták meg. Ollé!
