Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Már 40 éve ballagunk…

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2010. szeptember 21. 17:00
Már 40 éve ballagunk…
Osztálytalálkozó a Dürer Iskolában
A ballagók. Guggolnak: Szilágyi Ferenc, Csarnai József, Csomós József. Első sor: Szabó Mária, Kliszek Ildikó, Téglás Ferencné, Nagy Csaba, Orgován Ágnes, Fenyvesi Erika. Hátsó sor: Szögi Pál, Boldog János, Lőrincz János, Ficzere Ferenc, Petrás László, Kiss Attila, Gerebenics Antal. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Megható, ugyanakkor vidám rendezvény helyszíne volt a Dürer Albert Iskola ebédlőterme 2010. augusztus 19-én. Negyven éve az akkori 2.sz. Általános Iskolában végzett diákok gyűltek egybe, hogy felelevenítsék diákkori csínytevéseiket, elmeséljék az elmúlt 40 év történéseit – miután beazonosítottak minden jelenlévőt, hiszen akadtak olyanok, akik a ballagás óta nem látták egymást. Megemlékeztek szeretett osztályfőnökükre, dr. Szepesvári Elemérnére, aki sajnos nem lehetett már közöttük, ahogy két osztálytárs sem, Lakatos István és Papp Katalin. A többi hiányzó is sűrű csuklásban szenvedhetett, ők mindannyian igazolatlant kaptak.

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntötték egykori magyartanárukat, Téglás Ferencné Julika nénit, aki gyémántdiplomás tanárhoz méltóan értékelte rég nem látott nebulóit.

A jóízűen elköltött vacsora és az ízes anekdotázással eltöltött est végén megegyeztek abban, hogy jövőre, együtt, ugyanitt!                                                                    

dr. Csarnai József

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)