Bátran meghívja riportalanyát saját lakásába, s a végleges formába öntött interjúba zökkenőmentesen illeszkedik a házi meggyszörp receptje, amivel vendégét megkínálja. Ha ő megy házhoz, cserépedényben viszi ajándékul specialitásának számító fokhagymalevesét.
Szereti az ízeket. Megkóstol minden helyet, ahol jár. Ételeit, színeit, arcait, kicsi történeteit. Alapreceptje így hangzik: Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk. Ahány ember, annyiféleképpen bontható ki ez a mondat, de mindenki számára benne a varázslat, amivel hétköznapjainkban fénylő csodákra találunk. Példaképe, Lázár Ervin írta róla: „Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők.”
Schaffer Erzsébet tündéri lelkű nő, aki boszorkányos leleménnyel találja fel magát váratlan élethelyzetekben, s aki teremti is maga körül az életet. Csillogó szemmel meséli nekünk a művelődési ház második emeleti kávézójában több órásra sikeredett buszos útját Gyulára. Míg más véget nem érő zötykölődésnek élte volna meg, a Nők Lapja Pulitzer-díjas munkatársa nem győzött gyönyörködni a tájban, a falvakban, s elhatározta, hogy egyszer egy nagy biciklistúrán járja be a vidéket. Hogy-hogynem, a mezőhegyesi ménes egykori igazgatójának felesége kínálta maga mellett hellyel, akinek férjével már régóta szeretett volna találkozni, s ez máris egy izgalmas beszélgetés apropója az újságírónő számára.
A beszélgetésről szól az egyik legfontosabb üzenete az estnek, amit Schaffer Erzsébet többször is megfogalmaz: merjünk megszólítani másokat. Nem a tolakodásról beszél, hanem arról az elemi igényről, aminek kinyilvánítását félsz nélkül, természetesnek kellene vennünk. Lépjünk egymással kapcsolatba, tegyük meg az első lépést a másik ember felé, higgyünk abban, hogy megszólítható, s mi is legyünk azok. Hogy ember az embernek jó szóval, tekintettel, figyelemmel sokat adhat. Körbeüljük. Szebbnél szebb történeteket tálal elénk, gombócok a torokban, túlcsorduló nevetések. Nem baj, ha már tavaly is elmondta, nem baj, ha már olvastuk, kérjük most is, újra.
A Nők Lapja hasábjain hétről hétre megjelenő írásainak nincs igazi műfaja. Novellás levelek, balladás naplórészletek. Sokan itt nyitják ki először a magazint: Lobogó vörös haj, lobogó életkedv, lobogó érzékenység. Odahajlik, ahol megbújik egy vadvirág, egy vers, egy gyermekkori emlék, bármi, ami sosem kerül címoldalakra, bár eget renget.
