Május elseje. Sokunknak a majális gyermekkori élményeink egyik leghangsúlyosabb része, főként a délutáni események, amikor szabadnapon – a kötelező felvonulás után – adrenalindózis érhette a gyermeki elmét. Idén sajnos szombatra esett a munka ünnepe, így nem kaphattak a dolgozók egy kis extra pihenést, sőt, a középiskolások ballagása még jobban ritkította a majális korábban jellemző tömegét a Göndöcs-kertben.
Május első napja azonban hozta előírt formáját. Az év első igazi hőségnapja igazolta a tanító nénik által terjesztett régi-régi okítást, miszerint az r-betűs hónapokban nem szabad leülni a földre, mert megfázhatunk. A koranyári, kellemes hőség leültette a gyerekeket, ingujjra szólította a férfiakat és lekurtította a nők szoknyáit, emezek nagy örömére.
A gyulai Göndöcs-kerti majális is ontotta a régen bevált és újabbnak nevezhető szórakoztató lehetőségeket. A gyerekekek a hintán, a forgón, a dodgemen és a céllövöldén kívül más pörgős-leejtős-lövöldözős adrenalinnővelők is várták, míg a felnőtteknek maradtak a ritkás színpadi események és a szokásos kulinális örömök. A hirtelen jött melegben szükség is volt a fagyira, no meg a kolbászt is érdemes volt egy kis sörrel leöblíteni. A nosztalgikus vattacukor azonban már megosztotta az embereket. Volt, aki már gyermekkorában is utálta, mások előszerettel álltak sorba ismét a nem éppen pasztellszíneiről közismert, óriási cukortömegért. Voltak, akik idén tapasztalhatták meg először, hogy nem éppen a szívük csücske a vattacukor, valószínűleg tőlük rózsaszínellettek a környező utcai kukák.
Ahogy az este közeledett, az elfogyasztott sör mennyisége egyenesen arányosan nőtt a dodgemeket vezető népek átlagéletkorával. Legálisan tapasztalva a ittas vezetést, padlóig nyomva a pedált kerengtünk a platformon. Körülbelül húsz éve ültem utoljára az elektromos kisautóban, és összegezve egész jól esett ez a 3 perces kis játék – hatszáz forintért. Kissé lassúnak tűnt a „jármű”, talán mert szinte egész nap valódi volán mögött ültem, viszont arra lettem figyelmes, míg kiskoromban az ütközéseket kerestük, addig most kerültem az ilyesmit. Érdekes, tízévesen egyszer sem hiányoltam a dodgemen a féket!
Idén az adrenalinkeltő eszközök sztárja az óriás, karos hinta volt, aminek már a látványától többen rosszul lettek, és bár egyetemes volt az ellenérzés iránta, azért mindig megteltek az ülések. Közben a Disco Express zenekar szolgáltatta a hangulatot, akik régi jó – vagy régi rossz – világslágereket adtak elő rockosítva. A színpad nézőtere előtti padokon, a majdnem vaksötétben sörözve, különleges hangulatot nyújtott a zúzós Barbi girl refrénje.
Ezután fokozatosan hunytak ki a fények. Először a színpad veszítette el látványait, a játékok árnyékba vonulása után a sörpult is hamar elpakololódott. Aki még – szombatról lévén szó – vágyott további társasági örömökre, az a környező egységekben válthatta fel a hintázást és dodgemezést dartsra, csocsóra és biliárdra, akinek pedig elég volt a hajcihő, az hazafelé levezethette a napot egy kellemes sétával. A majális zaja pedig ismét visszadta a „népkertet” a diszkrécióra vágyó szerelmeseknek és a baglyok huhogásának.
