A húsvét a kereszténység három legjelentősebb ünnepének egyike, Krisztus feltámadásának üdvözlete a tavasz beköszöntével egyben az élet megújulását, örök körforgását is jelenti. Húsvétkor, mely időszak az egyházi év mozgó ünnepeinek is középpontja, véget ér a negyven napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás. E szokást az ünnep magyar elnevezése is őrzi, s napját hét héttel farsang vasárnapja előzi meg, ötven nap múlva pedig pünkösd ünnepe követi. A húsvét megünnepléséről már a 3. századból maradtak fenn adatok, s bár a niceai zsinat 325-ben elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség, vagyis március 21-e után következő holdtölte utáni vasárnap legyen megtartva, mely időszak mindig március 22. és április 25. közé esik, a húsvét megünneplésének ezen időpontja csak a 8. század óta vált általánossá. A húsvéti ünnepkörhöz kötődő hagyományainkról, népszokásainkról, az évszázadokon át szinte változatlan formában megőrzött rítusokról, játékokról, az emberi kapcsolatok megerősítését szolgáló tradíciókról Széll János etnográfus, néprajzkutató beszélt a Gyulai Hírlapnak.
- Húsvét időszaka mindig a legfontosabb volt az alföldi nép életében, emelte ki a néprajzkutató, a virágvasárnap és a fehérvasárnap által közbezárt napok igazán ünnepélyes tartalommal töltődtek, töltődnek fel. Virágvasárnap az Alföldön a gyerekek, elsősorban a fiúk kimennek barkát szedni és az új életet jelképező ágat megszenteltetik. A húsvéti szertartásokhoz tartozott természetesen az étel megszentelése is, régebben, de még a századforduló környékén is, sokszor bárányt, báránysültet szenteltek. Később azonban a sonka és a kalács, ritkábban a kenyér, szentelése vált gyakorivá. Azokat az étkeket szentelték meg, az italok közül pedig a bort, melyeket tulajdonképpen megtalálunk az oltárnál. Vagyis oltári szentségek is egyben, hiszen Jézus testére és vérére emlékeztetnek bennünket.
A Nagyhét a legszigorúbb böjtös időszakot foglalja magába, mely Nagypéntek napjával csúcsosodik ki. Gyulától indulva, dél és nyugat felé haladva egyre több a reformáció által kevésbé érintett katolikus település, így a húsvét szokását erősen megtartották a falvak és városok. Nagycsütörtökön elcsendesül minden, elnémulnak a harangok, melyek majd csak szombaton, naplemente után szólalnak meg először. Vasárnap pedig már ünnep van, Jézus feltámadását évszázados szertartásokkal, misével, énekkel üdvözlik az emberek.
- Természetesen nálunk is megvan a megtisztulás, a vízzel való tisztítás szokása, folytatta Széll János, így a ház körbetakarítása, az utca megtisztítása. Az asszonyok sokszor körbemeszelik a házat, elhúzzák a fal alját, tehát ünnepélyesen várják a húsvétot. Érdekes szokás például Békésszentandráson, hogy húsvét napján, a gazda és a felesége, kik elsőként ülnek asztalhoz, ketten megesznek egy almát. A kettévágott és közösen elfogyasztott alma a jövendőre hívja fel a figyelmet: vajon egy esztendő múlva is együtt eszik-e a gyümölcsöt? Így emlékeznek az élet múlandóságára.
A lányokat mindenütt vízzel locsolták a fiúk húsvéthétfőn, a dél-alföldi vidékeken e hagyományhoz egy különleges szokás is társult. A megöntözött lányok mindig kirakták az udvarra a vizes ruháikat, alsószoknyáikat, így többször is átöltöztek e napon, hogy minél több ruha legyen a szárítókötélen. Nagy szégyen volt, ha valakinek semmiféle gúnyája sem száradt az udvaron, azt jelentette ugyanis: nem látogatták meg a legények. Egyfajta hivalkodás is rejtőzött ebben, hiszen megesett, hogy a lányok bizony meglocsolták saját maguk a ruháikat, hogy le kelljen vetni s a falu szeme láttára az udvarra kitenni.
Az öntözés mindig termékenységvarázslást is jelent egyben, ezért nemcsak a lányok részére volt ez fontos, hanem a fiúknak is. Általában a lányok a keddi napon adták vissza a legényeknek a „vizet”, Csongrád megyében, Apátfalván azonban szerdán locsolkodott a szebbik nem. Húsvétvasárnap is kiemelkedő szerepet játszott a fiatalság életében, ezen a napon választottak mátkát, komát maguknak. Gyönyörű hímzett kendőkkel bélelt ételhordókban, fonott kaskákban küldték egymásnak a fiatal lányok a komatálat, egy-egy rigmus, versike kíséretében. Mindig többet illett visszaküldeni, mint amennyit a komajelölt kapott, abban az esetben, ha elfogadta a komaságot. Ez egyben életre szóló kapcsolatot is jelentett, hangsúlyozta a néprajzkutató, hiszen a testvér az testvér, beleszületik a családba, ám a választott barát, barátnő, a koma vagy a mátka önként vállalt kapcsolatot takar, mely erősebb minden köteléknél. Erre azért volt szükség, mert nem lévén se gyed, se gyes, illetve orvosi ellátás, a gyermekágy idején a fiatalasszonyok kölcsönösen gondoskodtak egymásról. Az újszülött csecsemővel s önmaga megerősödésével elfoglalt asszony mellett a barátnő(k) mostak, főztek a meglévő gyermekekre és a férjre is. A barátok, barátnők; a komák közül kerültek ki gyakran a keresztszülők is, akik akkor még komolyan vették a keresztülőséget, és egészen a gyerek nagykorúságáig figyelemmel kísérték a sorsát. Sőt mi több, tette hozzá Széll János, ha úgy látták, hogy a szülők nem helyesen nevelik a gyerekeket, bizony megszólták őket érte, s ha szükség úgy kívánta, még a paphoz is elmentek, hogy figyelmeztessék, nem olyan szellemben nevelik szülei a gyermeket, ahogy azt kellene.
A húsvéti versikék, az ajándékozás, az öntözés szokása részben a termékenységvarázslásból eredeztethető, maga a húsvéti tojás pedig az élet megújulásának szimbóluma. A díszített húsvéti tojás ugyanakkor az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojás díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténység kezdeményezte, az egyház egy korábbi gyakorlat kereszténnyé tételére törekedett.
- A kiemelkedő egyházi ünnepek közül a húsvét a leginkább személyes ünnep, folytatta a néprajzkutató, hiszen míg a karácsony a család ünnepe, a húsvét elsősorban a család gyarapodásáról, az utódlásról, az élet megújulásáról szól. A húsvét termékenységvarázslást is jelent a vallási áhítat mellett, s az ünnep így a hétköznapokhoz kötődik. Maga a mátkaválasztás, a komaválasztás is azt jelenti, hogy a fiatalok arra a szerepre készülnek, hogy gyerekeik születnek, akiket szeretnének felnevelni. Jézus feltámadása az élet megújulását, továbbvitelét is jelenti egyben, az örök életet, azt a körforgást, ami elpusztíthatatlan. Éppen ezért is tartották meg szigorúan a szokásokat, kötötték magukat ahhoz, hogy a hagyományok ne változzanak. Sajnos mára megszűnt az a réteg, melyet hordozórétegnek nevezünk, és egy kicsit kiüresedett maga a szokás, egyfajta, idézőjelbe tett, búcsújárássá vált a hagyomány szakrális része. És elmúlt az a szerepköre is, mely az emberei kapcsolatok megerősítését szolgálta. Húsvétkor minden házba be lehetett kopogtatni, oda is, hová az év más szakában esetleg nem volt illendő. Olykor egy legény és egy leány csak így találkozhatott, s a látogatás alkalmat adott egy-egy kapcsolat megerősítésére, megújítására is.
Az öntözés szokása egészen a 15-16. századik visszamenőleg kimutatható, mondta el Széll János, hozzátéve, hogy Békés megyében a török dúlás ellenére is találhatunk a 18. század elejéről olyan versikéket, melyek bizonyítják, hogy eleink locsolkodtak. Sokszor a kántortanítók írtak, a tanításnak és a klasszikus emberi kapcsolatok szabályainak megfelelő verseket a gyerekeknek. Zárásként álljon itt az egyik legarchaikusabb versike Széll János gyűjtéséből, mely az ajándékozást, mint az emberi kapcsolatok megerősítésének legfontosabb eszközét különös, mégis máig ható, eleven erővel példázza: Adjanak egy tikmonykát, ha nem, csuma vigye el a leánykát. Vagyis adjanak egy tyúktojás, mert ha nem, a csumabetegség, azaz a pestist vigye el a leánykát.
