Több szempontból is különleges előadásra várta nézőit a Gyulai Várszínház kamaraterme február 25-én, ugyanis a fent nevezett produkció utolsó utáni állomására érkezett csakúgy, mint ahogy maga a bemutató társulat, a Krétakör Színház is feloszlottnak tekinthető már. S hogy mégsem egy nem létező társaság lefutott darabja került elénk, azt a nagyon is életszerű téma, s a kortárs megjelenítés bizonyította.
Mert ez a téma mindannyiunk számára adott és megkerülhetetlen. Hiszen a kínai nép megszámlálhatatlan képviselője él nálunk, portékáikat áradatként zúdítva ránk, náluk aztán igazán minden kapható, ráadásul minden nagyon olcsón. De mert az efféle húsnak általában híg a leve, már csak a sok bóvli miatt sem nyerték el rokonszenvünket. Az ilyen jellegű tapasztalatokra hagyatkozva pedig nem állíthatjuk, hogy ismerjük őket, de azt is csak kevéssé, hogy érdekelnek egyáltalán.
Láng Annamária és alkotótársai produkciójának alapvető célja épp a kínaiakkal - és egyéb bevándorlókkal - szembeni előítélet feloldása úgy, hogy a nézőt személyes érintettségbe részesítve, konkrét történeten keresztül mutassák be, de nem a beskatulyázott népet, hanem az egyént.
Ezért egy Magyarországra került félig koreai kínai nő kalandos életútját, a boldogulásért vívott mindennapi önmegvalósító harcait mesélik el, azét, aki mindig a jót akarta elérni, de - saját beismerése szerint - ahhoz előbb rosszat kellett cselekednie.
„Pénz és hatalom nélkül semmit nem lehet tenni.”
Vallomásából kiérződik az egyedüllét, a fájdalom, és azok az emlékek, amelyek elől képtelen menekülni, bárhova megy, vele tartanak. A mozaikszerűen kibontakozó történetben egy kínai nő szemén át tekinthetünk Magyarországra, s benne magunkra. Dokudráma ez kortárs operával vegyítve, mert az előadás külön érdekessége, hogy a prózai részekkel egyenrangú szerepet kap benne a kortárs komolyzene - Sztojanov Georgi külön erre az előadásra komponált művével - mit Bodrogi Éva koncerténekesnő fejhangon, Koltai Kata pedig gitáron szólaltatott meg.
A szövegkönyvet Nyíri Pál Kínai történet című szociológiai igényű riportja adja, melyet egy Budapesten élő kínai nővel készített, s melynek teljes terjedelme a Mozgóvilág 2000. XXVI. évf. 2. számában olvasható. Akadnak persze olyanok is kik az eredeti történetet a Szilágyi Ákos szerkesztette Nagy tüzek című antológiában, Bulgakov jegyzésében lelik, de aligha létezik egyetlen ilyen élet. További érdekességként szükséges megemlíteni, hogy az itteni előadás után pár nappal a teljes produkció zenés hangjátékként rádióra alkalmazva is hallható volt, mert február 28-án 21.00 órai kezdettel az MR1 Kossuth Rádió Rádiószínháza tűzte műsorára a már ismert trió és Li Yang előadásában.
A személyesség és az elidegenítés furcsa elegye egzotikusan eredeti élményt ad, s a 2008 óta teaháztól kávéházig, kluboktól a színpadokig országjárta előadás mindig is szándékosan kereste a színházi szempontból rendhagyó, a civil beszélgetéseknek és a meghitt együttléteknek helyet adó közegeket. Olyanokat, melyekben télvégi estéken mi magunk is feloldódunk, megnyílunk, hogy valódi emberi történeteket meséljünk és éljünk át. Ezért rendezkedtek be nálunk is rendhagyón, megfordítva a játszóteret, a színpadnak háttal ültetve le az odalátogató közel félszáz embert. Noha már csak a társaság neve alapján gyanítható volt, hogy ezen az estén a nézőknek sem a megszokott szerep jut, mert hallgatásukkal és figyelmükkel - mint „néma” beszélgetőpartnerek - válnak az előadás részesévé. Aki azonban kicsit is ismeri a Krétakörös szokásokat, már várta a jól ismert „nézőmolesztálásokat”, amelyek persze ezúttal sem maradhattak el. Igaz, most egy kis kínálgatással, a széksorok közti sétával, s egy gong időszakos megszólaltatásával megúszható volt, de mindez el is maradhatott volna, mert Láng Annamária játéka - ahogyan ül, ahogy jóformán nem is csinál semmit, csak beszél – önmagában elég, mert olyan határozott és magával ragadó, erős színpadi jelenség.
„Rájöttem, hülye voltam, amikor azt hittem, az emberekkel jót kell cselekedni.”Több mint tíz éven keresztül volt a Krétakör Színház vezető színésze, a társulat megszűnése óta különböző színházakban vendégeskedik, de önállóan is dolgozik, sőt, 2007-ben rendezőként is bemutatkozott.
Az egyik legerősebb és legsikeresebb színházi csapat elmúlásával a korábbi véd- és dacszövetségüknek is vége, de vannak már olyan erősek, hogy boldogulnak egyedül is, vagy ha van kedv, erő és ötlet, akkor egy-egy produkcióra újra megtalálják egymást. Mert az ember valahogy mégiscsak boldogul. Mint ahogy az általuk megismert kínai nő nálunk, ők külföldön is.
„Kínaiakkal nem merek ennyit beszélni, mert mindjárt átlátnának rajtam. Csak üzletről beszélek velük. De veletek szabadon beszélek, mert ti úgyse értitek meg.”
