
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Békéscsabán a XIII. Nemzetközi Gáspár Ervin Szenior Úszó Emlékversenyt, ahonnan a gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszóklub tagjai ismét szép éremgyűjteménnyel tértek haza.
A férfiaknál dr. Legeza László négy aranyat és egy ezüstöt nyert, Lévai Zoltán három számban nem talált legyőzőre, mellettük a fiatal Legeza Bence is letette névjegyét egy aranyéremmel az 50 m gyorsúszásban. Kasza József, dr. Kárpáthy Sándor, Lender György és Barna Mátyás voltak még a csapat érmes pontszerzői.
A nőknél Bagi Csilla és Gévai Lilianna két aranyérmet szerzett, dr. Kassai Péterné kettő bronzot, dr. Horváthné Hambarás Edit pedig 100 m mellen lett harmadik. Tóth Anita fiatal versenyzőnk 50 mellen csapott harmadikként a célba. A 4×50 méteres női vegyes váltóban a gyulai Szenior Sellők, Bagi Csilla, Hambarás Edit, Gévai Lili, Bodnár Timea összeállításban nem talált legyőzőre, a másik csapatunk a V. korcsoportos hölgyek, (Schriffert Józsefné, dr. Kassai Péterné, Tóth Ilona, Csepeli Pálma) bronzérmet szerzett.
Még egy fontos hír a seniorok háza tájáról, hogy 2010. április 24-én 16 órakor éves közgyűlésüket rendezik Városerdőn a Palló u. 6. szám alatt, ahová minden érdeklődőt és klubtagot szeretettel várnak.
























