Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt – tájékoztatta lapunkat a klub.
Gyulai Termál FC: Füstös, Zabari Dávid (Juhász Martin), Viczián Ádám, Szabó Zsombor, (Lestyán Lionel), Kolarovszki Martin (Kolarovszki Milán), Hodonicki Márk, Hursán G Zelenyánszki László, Máris Dominik, Pusztai András (Trescsula Máté), Zádori Krisztián, Constantinescu Dan-Marius. Vezetőedző: Ekker Attila.
A gyulai csapat az első körben hódmezővásárhelyi ellenfelét legyőzve indította a bajnoki idényt, majd kiütéses sikerrel lépett az elsőszámú kupasorozat második körébe. Ellenfele már nem várhatta ilyen magabiztosan a fordulót, hiszen Csongrád-Csanád vármegyei együttes továbbjutott ugyan a MOL Magyar Kupában, ám pontokat veszített a szolnoki szezonkezdeten.
A két együttes a felkészülés alatt is találkozott egymással, akkor 2-0-ás gyulai győzelem született. Ekker Attila vezetőedző azonban kiemelte, a felkészülési időszak és a bajnoki vetélkedés „más kávéház”, így mindenképpen fegyelmezett, taktikus játékot kért a keret tagjaitól.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A játékosok meg is fogadták a tanácsot, a gárda azonnal magához ragadta a kezdeményezést és taktikusan felépített támadásokkal indult a vendégek kapuja felé. A sándorfalvi együttes már az első percekben a saját térfelén ragadt és igyekezett semlegesíteni a gyulai próbálkozásokat. A harmadik percben azonban hibázott a vendég védelem, a ritmust váltó Zabari Dávidot csak szabálytalanul tudták megállítani, a megítélt büntetőt azonban nem sikerült gólra váltania a hazai gárdának.
A folytatásban is támadásban maradt a gyulai együttes, egy perccel később Máris Dominik vette tűz alá a sándorfalvi kaput. A kilencedik minutumban megérkezett a vezető gól is. Egy gyulai szöglet után Szabó Zsombor lépte át a labdát, amelyet Hursán György vágott kapásból a gólvonal mögé. 1-0.
A vendégcsapat erejéből a védekezés mellett a támadások szervezésére is futotta, ám szinte minden próbálkozását megszűrte a jól működő hazai védelem. A fürdővárosi szurkolók rendíthetetlenül biztatták együttesüket, amely a 36. percben újabb góllal ajándékozta meg a közönséget. A felezőről induló labdába ketten is belefejeltek, a magasra szálló játékszert pedig Zádori Krisztián a kapust is megelőzve jutatta a hálóba. 2-0.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A félidő vége előtt háromra növelte előnyét a „várvárosi” együttes, egy kiválóan elvégzett szöglet után Hodonicki Márk futotta le védőjét, majd szép mozdulattal fejelte a labdát a kapu rövid sarkába. 3-0.
A második félidőben rátett egy lapáttal teljesítményére a hazai együttes, a jobb fizikai kondícióban lévő gyulai játékosok rendre megnyerték párharcaikat és indították újabb és újabb támadásokat.
Az 50. percben Zabari Dávid ment el menetrendszerűen védője mellett, majd Constantinescu Dan-Mariushoz passzolt, aki megcsinálta a helyet Hursán György lövésének és második góljának. 4-0.
Pár perccel kécőbb Máris Dominik érkezett egy kiváló ütemű passzra, ám a hálóőr ismét szabálytalanul szerelt, amely után a játékvezető ismét a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt azonban a vendégek kapusa ismét hárítani tudta, négy gólon tartva együttesét. A „várvárosi” gárda azonban továbbra is veszélyes támadásokat vezetett a sándorfalvi kapura. Először Hursán György lőtt kiszorított helyzetből, majd Zádori Krisztián lőhetett védője mellett, ezután Trescsula Máté indított rakétát a vendég kapura, végül Máris Dominik lőtte ki az oldalhálót.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A 67. percben Papp Dániel ért rosszul Juhász Martin szabadrúgásába, így juttatva azt saját kapujába. 5-0.
Két minutummal később ismét zavart okozott a gyulai gárda ellenfele védelmében, amelyet Constaninescu Dan-Marius használt ki. 6-0.
A mérkőzés utolsó periódusában is sorra érkeztek a hazai támadások, ám egészen a 88. percig kellett várni a találkozó utolsó találatára. Az egész mérkőzés alatt agilisan, nagy kedvvel játszó Constaninescu Dan-Marius lépett ki a védők közül, majd lőtte hálóba labdáját, ezzel köszöntve Aradról a találkozóra érkező szüleit. 7-0.
A Gyulai Termál FC csapata győzelmével a tabella élére állt. A listavezető azonban nem sokáig pihenhet, hiszen szerdán a BKV Előre otthonában lép pályára, hogy pótolja a pontvadászat elmaradt második fordulóját. A gárdára szombaton vármegyei derbi vár, ahol összecsap a Békéscsaba 1912 Előre alakulatával a Kórház utcai stadionban.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
























