Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több új játékos érkezését is bejelentette a Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2026. július 04. 11:00
Több új játékos érkezését is bejelentette a Gyulai Termál FC
Az együttes a felkészülési mérkőzések sorát is elkezdte

Több új játékos érkezését is bejelentette a Gyulai Termál FC. Az NB III.-as gárda a felkészülési mérkőzések sorát is elkezdte.

A csapat hivatalos közösségi oldalán megírták, az NB II.-es bajnokságból kieső Békéscsabai 1912 Előre három játékosa, Viczián Ádám, Hursán György és Pusztai András is a gyulai együttesben folytatja a pályafutását. Viczián Ádám már a 2015-2016-os NB I.-es szezonban is meghatározó játékosa volt a békéscsabaiaknak, így komoly erősítést jelenthet.

Hozzátették: csatlakozik a csapathoz a békéscsabai akadémiáról Szklenár Kristóf, Juhász Martin Cigándról tette át a székhelyét a fürdővárosba, Dudaszeg Levente pedig a helyi utánpótlásból került a gárdához.

A Gyulai Termál FC megkezdte a felkészülési meccsek sorát is, az első találkozón 1-1-es döntetlent értek el hazai pályán az NB II.-es Karcagi SC ellen.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)