Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezúttal nem ért célba a drogszállítmány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. március 22. 08:00
Ezúttal nem ért célba a drogszállítmány
Száz kilométerről akart drogot vinni két gyulai férfi

Száz kilométerről akart drogot vinni két gyulai férfi Békés vármegyébe. Visszafelé tartva, Gyomaendrődön elfogták őket a rendőrök. Két órával később Gyulán is rajtaütöttek egy díleren, még a vásárlói is ott ültek a kocsijában – írta ma reggel közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mint írták, három gyulai férfit vett őrizetbe kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt március 18-án a Gyulai Rendőrkapitányság. Ketten testvérek, és éppen egy szomszédos vármegyei városban voltak kábítószerért. Hazafelé tartottak, amikor 16 óra körül Gyomaendrődön a gyulai nyomozók, valamint a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei feltartóztatták őket, és 158 gramm kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Velük utazott egy sarkadi nő is, aki a gyanú szerint kábítószer-fogyasztó, nála is volt alufóliába csomagolt fehér kristályos anyag. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfiak közül az idősebb foglalkozott drogterjesztéssel, öccse autóval vitte az anyagért, mert a bátyjának nincs jogosítványa.

Mint írták, a gyomaendrődi intézkedés után két órával Gyulán csaptak le a rendőrök a harmadik férfira (erről a Gyulai Hírlap is beszámolt olvasói közlés alapján – A Szerk.), akinek a kocsijában az elfogásakor 89 kis adag alufóliába csomagolt növényi törmelék illetve fehér kristályos anyag volt. Nem egyedül ült az autóban, vele volt a felesége és még két ember, akik éppen anyagot vásároltak.

Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két helyszínen zajló akció kapcsán a három kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfi mellett hat fogyasztó ellen indult eljárás. A rendőrök lefoglalták azokat az autókat is, amelyekkel a gyanúsítottak közlekedtek, emellett három mobiltelefont és a férfiaknál talált készpénzt.

A rendőrség a DELTA Programban azon dolgozik, hogy gátat szabjon a tiltott bódító hatású szerek értékesítéséből hasznot húzók tevékenységének, megakadályozza az emberi egészségre veszélyt jelentő, függőséget okozó szerek fogyasztókhoz kerülését. A hatóság törekvését támogatók a +36/80/555-111-es számon ingyenesen hívható Telefontanú vonalon akár név nélkül is tehetnek bejelentést arról, ha a lakókörnyezetükben kábítószert terjesztőkről tudnak – írták a facebook.com/bekes.rendorseg oldalon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)