A szemerkélő eső ellenére mintegy százhúszan várakoztak az evangélikus templom és a Göndöcs-kert közötti járdaszakaszon az ünnepélyes pillanatra. Itt állt Erdődiék egykori polgárháza, amelyet a 70-es években lebontottak. Az Október 23. Alapítvány és az Erdődi család támogatásával készült emlékművet az alapítvány képviseletében dr. Ökrös István és dr. Görgényi Ernő, a család részéről pedig Erdődi Levente leplezte le. A másfél méter magas mészkő oszlopon fekete gránitlapba maratva Erdődi Lajos portréja, alatta a személyét méltató szöveg látható.
A Himnusz hangjai után Pataky László részleteket adott elő Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből, majd Nagy Nóra szavalta el Faludy György Kihallgatás című költeményét. Avatóbeszédében dr. Erdmann Gyula alpolgármester, az Október 23. Alapítvány kuratóriumának elnöke, felidézte a huszadik századi diktatúrák veszteséglistáját, a kommunista terror légkö-rét és benne Erdődi Lajos történetét*. – Humanista volt, harmadikutas politikus, idealista, de kemény, hajlíthatatlan demokrata, elvhű, becsületes ember. Ebbe sokan belehaltak a 20. században. Ő és sok millió társa a szenvedésben és halálban – nyugodjanak békében és az utókor méltó tiszteletében – zárta méltatását az ünnepi szónok. A megemlékezés koszorúzással és gyertyagyújtással fejeződött be.
***
Dr. Erdődi Lajos, a „szegények ügyvédje”, a kommunista terror gyulai áldozata
Simonyi Imre mondta egyszer Árpási Zoltánnak, aki eddig az egyetlen korrekt méltatást közölte Erdődiről, hogy az 1930-as években három kiemelkedő, becsületes ember élt Gyulán: Apor Vilmos – a szegények plébánosa, dr. Blanár László – a szegények orvosa és dr. Erdődi Lajos – a szegények ügyvédje. Az utóbbinak állított az Október 23. Alapítvány és Gyula város emlékoszlopot. Méltán, mivel Erdődi személyében jelképezi a sztálinista-rákosista diktatúra áldozatainak sorsát.
1902-ben Nagyiratoson született, majd gyermekkorát Váriban töltötte. A gyulai gimnáziumban érettségizett, azután 1922-től a budapesti Pázmány Péter Egyetem Jogi Karára járt, s 1931-ben tette le bírói, ügyvédi szakvizsgáját. Egyetemi évei alatt együtt politizált a Diákok Házában Püski Sándorral, Fábián Dániellel. 1926-ban belépett a Bartha Miklós Társaságba, amely Móricz Zsigmond, Ady Endre és Szabó Dezső nyomdokain végezte munkáját, rendezvényein, kiadványaiban a magyarság megmentő erejeként szemlélt parasztság felemelését, a földreformot, a szociális helyzet javítását tűzte ki célul. Erdődi hamarosan a társaság főtitkáraként szerzett országos ismertséget. A társaság munkájában pl. részt vett Kodály Zoltán mellett a kiváló gyulai építész- várostervező, Halmos Béla is, s mellettük Féja Géza, Németh László, Kodolányi János, József Attila, Illyés Gyula és mások. Erdődi kiváló szervezőkészsége, kapcsolatteremtő ereje mutatkozott meg az 1927-es Móricz-emlékünnepségen, majd 1928-ban az Ady-emlékezéseken is.
1930-tól Erdődi a szociáldemokrata párt tagja, baloldali, nem kis része volt a párt agrárprogramjának kidolgozásában.
1931-ben ügyvédi irodát nyitott Gyulán, ekkor lett a „szegények ügyvédje”. Népszerűsége gyorsan nőtt, 1932-ben már tagja a városi képviselő-testületnek. Lelkesen és eredményesen szervezi a városi szociáldemokrata pártot Gyulán és Váriban. Embersége, széles körű ismeretei sok új hívet szereztek számára.
1933-ban megnősült, s a mai Béke sugárút 31. alatt házat vett; ennek helyén, mivel az épületet a városromboló korszakban, az 1970-es években lebontották, lett felállítva az emlékoszlop.
1933-ban letartóztatták, és sokakkal együtt elítélték a baloldal, a kommunistagyanúsok elleni politikai hadjárat részeként. A kamara kizárta, a továbbiakban irodáját Hraskó Gyulának adta át, aki őt munkatársként alkalmazta. 1944 októberéig legalább tízszer tartóztatták le, a Gestapo is internálta.
1937-ben jelentős része volt a Márciusi Front, majd a makói kiáltvány létrejöttében. Sokat tett a szociáldemokraták és kisgazdák közelítéséért, háborúellenes összefogásáért.
A szovjet megszállás után a kommunista párt helyi szervezői fontos szerepet szántak neki, de Erdődinek a sztálinista diktatúra sem kellett, nem vállalt pozíciót a kommunisták színében. Ezért gátlástalan és bosszúálló kommunista vezetők először népbíróság elé állították, amely azonban több tárgyalás után felmentette a hazug vádak alól. 1947. január 31-én így a magyar és szovjet titkosrendőrség hurcolta el. Szovjet katonai bíróság ítélte el 10 éves javító-nevelő munkára – orosz nyelven, amiből Erdődi semmit sem értett. Ezrek sorsa volt ez ekkor.
A Szovjetunió Gulag-táboraiban végzett kényszermunkát gyenge ruházatban, pocsék élelem mellett, hidegben, fagyban, embertelen bánásmód mellett. Egyike lett a sok millió táborlakó szenvedőnek, akik közt volt Szolzsenyicin és a magyar Rózsás János, aki több kiváló kötetben örökítette meg a borzalmakat, s aki elismeréssel említi Erdődit, mint a legműveltebb sorstársak egyikét, akitől sokat tanult. Mert Erdődi ott is tanított, nevelt – pusztán emberségével, néhány mondatával.
1955 végén jött haza, 39 kilóra fogyva. Családja éveken át nem tudta, mi lett vele, hol van. Házát 1952-ben államosították, felesége Gyulán munkát sem kaphatott, így Budapestre költözött a 3 gyerekkel, és egyszerű munkákból élt. Maga Erdődi, hazatérése után, csak segédmunkás lehetett, a hatalom szemmel tartotta, ellenségként figyelte. 1957-ben egy ideig ügyvédkedett, azután ismét kizárták a kamarából.
1960-ban egy magánlevele pár, rendszert bíráló szaváért ismét letartóztatták, 2 évet ült Kádár börtönében. Testileg-lelkileg megtörve érte a halál 1970-ben.
1962-es szabadulása után többször járt Gyulán, felkereste jó ismerőseit, így Simonyi Imrét is. Halálát a szovjet táborokban szerzett májbetegsége idézte elő. Humanista volt, harmadikutas politikus, idealista, de kemény, hajlíthatatlan demokrata, elvhű, becsületes ember. Ebbe sokan belehaltak a 20. században. Ő és sok millió társa a szenvedésben és halálban – nyugodjanak békében és az utókor méltó tiszteletében.
Dr. Erdmann Gyula
