A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a közétkeztetést megreformáló rendelet hatályba lépésének 10. évfordulója alkalmából indított felhívásra dietetikusokat, élelmezésvezetőket, szakácsokat és konyhai dolgozókat lehet jelölni „a gyermekétkeztetéstől az idősellátáson át a kórházak világáig”, ugyanis – mint fogalmaztak – a közétkeztetés nem működhet lelkes és elhivatott szakemberek nélkül, akik „akik törődéssel, szakmai tudással és kreativitással élménnyé is varázsolhatják a mindennapi étkezést”.
A közétkeztetés nap mint nap több százezer embernek biztosít meleg ételt, a 2015 óta kötelezően alkalmazandó közétkeztetési rendelet pedig fontos mérföldkő a hazai közétkeztetés történetében, amelynek célja az volt, hogy az étkezés igazodjon az igénybe vevők energia- és tápanyagszükségletéhez, és megfeleljen az egészséges táplálkozás hazai és nemzetközi ajánlásainak – írták, hozzátéve, hogy a szabályozás nemcsak az egészséges étkezést támogatja, hanem segít csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket is, hiszen az ország teljes területén biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű ételt az ellátottak számára.
A pályázat részletei és a nevezési feltételek hamarosan elérhetők lesznek az NNGYK Táplálkozástudományi Főosztálya által működtetett merokanal.hu


























