Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hetedik győzelmére hajt a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. szeptember 20. 13:00
Hetedik győzelmére hajt a gyulai focicsapat
A BKV Előre csapatát fogadják hazai pályán

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokág 8. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a BKV Előre együttesét látja vendégül szeptember 21-én az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A listavezető fürdővárosi gárda a mezőny középcsapata ellen igyekszik begyűjteni idei hetedik gőzelmét.

A gyulai keret a fővárosban vívta előző bajnokiját, ahol 0-2-es eredménnyel győzte le a Budapest Honvéd FC II. alakulatát. A fürdővárosi gárda továbbra is veretlen az idényben, hat győzelme mellett egyetlen döntetlen színesíti a mérlegét, amelynek köszönhetőn a tabella éléről várhatja budapesti ellenfelét.

A BKV Előre eredménysora már jóval színesebb, a fővárosi egység három sikeresen vett forduló mellett négyszer hagyta el vereséggel a pályát, így a mezőny 10. helyéről utazik a Viharsarokba.

Ami igazán szembetűnő, az a két csapat gólaránya, hiszen a gyulai fél 22 gólt szerzett az eltelt fordulók alatt és csak ötször zörgették meg a hálóját, ezzel szemben a BKV Előre statisztikájában 9 lőtt és 14 kapott találat szerepel. A góllövőlista élén is gyulai játékos áll, Zádori Krisztián 8 találattal vezeti a mesterlövészeket rangsoroló listát.

A fürdővárosi csapatban ezúttal is lesznek hiányzók, ám a keret mélysége miatt nem okozhat gondot a három pont begyűjtése. Ez főleg annak fényében igaz, hogy az együttesnek mindenképpen kellenek a győzelemért járó pontok az elkövetkező három fordulóra, amikor az élmezőnybe tartozó riválisokkal találkozik majd.

A Gyulai Termál FC csapata szeptember 21-én, vasárnap 16 órakor találkozik a BKV Előre együttesével az Id. Christián László Városi Sporttelep Himer-centerpályáján.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)