Míg korábban a filmek, könyvek és úgy általában a különféle kulturális tartalmak rajongói számára a nevadai sivatag csak a James Bond, vagy Keresztapa filmekben látható távoli helyszín volt, addigra ma már bőségesen lehet olvasni magyar élménybeszámolókat is az ilyen helyszínekről.
Ezzel egyidőben azonban méltatlan módon háttérbe szorulnak az itthoni ékességek, érdekességek. Pedig Magyarországon is rengeteg látnivaló, történelmi emlék, vagy épp izgalmas program várja az embereket, ez pedig mindenképp elmondható Gyula városáról.
Akik kedvelik a történelmet, vagy csak pihenni szeretnének, Gyulán biztosan találnak megfelelő időtöltést. A legkiemelkedőbb látnivalók közé tartozik a Gyulai Vár, ami a térség legjobb állapotban megőrzött gótikus vára. Vagy itt van a Várfürdő, ami pedig az egyik legkorszerűbb strand- és gyógyfürdő az Alföldön.
A történelmi városközpontban lévő Almásy-kastély egész évben izgalmas kiállítással várja a látogatókat, amely a korabeli mindennapokat mutatja be. Emellett, visszaköszön a város többnemzetiségű jellege is, hiszen a magyarok mellett német és román lakosság is él itt és ápolja nemzeti örökségét.
Amennyiben az ősz folyamán keresel kikapcsolódási lehetőséget, akár csak egy hétvégi kiruccanás erejéig, Gyulán számos program vár rád. Az alábbiakban ezekből találhatod meg a legizgalmasabbakat.
Tárlatok, bemutatók a Gyulai Várban
Ha Gyulán jársz, a vár mindenképp egy kötelező programnak számít. Hiszen, a középkori Magyar Királyság egyetlen ma is meglévő síkvidéki tégla erődítményéről van szó, amelynek építésében Maróti János macsói bán és Corvin János vállaltak jelentős szerepet.
Ma a vár 24 kiállító teremmel rendelkezik, amelyekben hét évszázad emlékei tekinthetők meg. Szeptember első hétvégéjén a Honvédtisztek a Várkertben elnevezésű tárlathoz lehet csatlakozni, amelynek résztvevői egy séta keretében az 1849-es fegyverletétel helyszíneit járják körbe. Az izgalmas kalandozás során felidézik a korabeli eseményeket és fontos szereplőket.
Szintén izgalmas programnak ígérkezik egy működő kovácsműhely megtekintése solymászbemutatóval és szablyavívással fűszerezve. Akik erre a programra jelentkeznek be, azok a fegyverekkel és azok történetével ismerkedheetnek meg, sőt néhány harci mozdulatot is elsajátíthatnak.
A középkor hírhedtnek számít a fogvatartottakon gyakorolt kínzásokról és vallatási módszerekről is. Persze, itt máglyán történő elégetésről nincs szó, de a börtönlátogatás során a foglyok életével is megismerkedhetsz.
A fegyversimogató nevet viselő program keretén belül a vár fegyvertárában tehetsz egy sétát, ahol kézbe is veheted azokat az eszközöket, amiket eleink használtak. Emellett egy ostromséta is lesz, amelynek keretében az 1500-as években emelt védművekről és a török hódoltság idejéről tudhatsz meg többet.
A családok, baráti társaságok számára izgalmas lehet a Turbánosok csapdájában nevet viselő szabadulószoba. Bezárulnak mögöttek a börtönrácsok, ami után egy óra áll rendelkezésedre, hogy kiszabadulj a török rabságból.
Hídfő Fesztivál izgalmas koncertekkel
A Hídfő Fesztivál Gyula egyik legizgalmasabb kulturális helyszíne. Az alapítók 2022-ben találták ki, hogy kellene egy helyszín, egy olyan közösségi tér, ahol az embereket is be tudják vonni a művelődési életbe.
Az elmúlt évek során ez a rendezvény a város leghosszabb tematikus programsorozatává nőtte ki magát, amelynek keretében népzene, képzőművészet, könnyűzene és irodalom is megjelenik.
A rendezvénysorozat egyik küldetése teret adni a helyi amatőr művészeti élet szereplőinek. Külön kuriózum, hogy a közönségnek is beleszólása van a programok kialakításába, tehát olyan eseményeket szerveznek, amelyekre igény van.
Az idei nyár folyamán volt itt folkkocsma az Élővíz Zenekarral, irodalmi beszélgetés, amely a hiphopra és a slam poetryre is kitért és olyan zenekarok léptek színpadra, mint a Kékmandarin, az Empty Story, vagy Johnny Moonlight.
Szeptember 6-án egyfajta idényzáró eseményként az Illúzió Zéró zenekar koncertje tekinthető meg. Az intellektuális alter rockzenét játszó formáció mély mondanivalójáról és egyedi hangzásáról ismert.
Országos Román Gasztronómiai Fesztivál
Amint arról már szó esett, Gyulán több nemzetiség is él, amelyek a város kulturális életét is színesebbé teszik. A helyi román közösség ebben az évben 19. alkalommal szervezi meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált.
Ennek keretében főzőversenyre kerül sor, amelyben nemzetiségi önkormányzatok, baráti társaságok, egyesületek mérik össze gasztronómiai tudásukat. Emellett egy látványos kulturális műsor is megtekinthető, népdalénekes, néptánccsoportok fellépésével.
Az egész napos kikapcsolódás keretében a legkisebbeket vattacukor, gyereksarok, ugrálóvár, arcfestés és gyermekműsor várja.
Női szalon, gyertyafényes séta az Almásy-kastélyban
A gyulai vár mellett az Almásy-kastély is egy lenyűgöző, történelmi emlék. A város szívében a Várfürdő szomszédságában található épület egy építészeti remekmű, amely kiállításokkal és más programokkal várja a látogatókat egész évben.
A gyulai Almásy-kastély a város szívében található, szemben a híres Gyulai Várral és a Várfürdő közvetlen szomszédságában. Ez a korabeli építmény a magyar nemzeti történelem fontos építészeti emléke, amely változatos kulturális rendezvényekkel várja az ide látogatókat. A megannyi interaktív program kicsiknek és nagyoknak is remek időtöltést biztosít.
A programok közül érdemes kiemelni a Női szalon nevet viselő ruhabemutatót, amely a 19. századi arisztokrata divatot mutatja be. Emellett, számos szabadulószoba is található itt, ahonnan logikai feladatok megoldásával lehet kijutni.
A kastély gyertyafényben elnevezésű túra keretében a korabeli cselédlépcső, a pince és a főúri belső lakberendezés tekinthető meg, a korabeli fényviszonyok között, elektromos megvilágítás nélkül. A sétát egy lakoma zárja gyulai finomságokkal.
A gyerekek igényeihez alakított kastélytúra is van itt, Tacskó Dönci vezetésével, aki a legkisebbeknek mesél az épület rejtelmeiről.


























