A szolgálatot ellátó állomány összesen 191 személyt fogott el, közülük 30 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 73 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 174 embert állítottak elő, köztük 53 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 85 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 12 súlyos és 30 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 12 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.























