Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Csepel SC együttesét fogadja a Gyulai Termál FC csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2025. augusztus 22. 10:11
A Csepel SC együttesét fogadja a Gyulai Termál FC csapata
Augusztus 23-án lépnek pályára az Id. Christián László Városi Sporttelepen

A Gyulai Termál FC csapata a MOL Magyar Kupa második fordulójában a fővárosi Csepel SC együttesét fogadja augusztus 23-án az Id. Christián László Városi Sporttelep Himer centerpályáján. 

A gyulai együttes az első fordulóban magabiztos játékkal, 0-4-re megverte a Szegedi VSE gárdáját, míg ellenfele 1-1-es döntetlent játszott monori riválisával, majd tizenegyesekkel lépett a második fordulóba.

A fürdővárosi és a csepeli csapat kiválóan ismeri egymást, a felek a tavalyi szezonban is összecsaptak egymással, mindkét találkozó gyulai győzelemmel ért véget. A két klubnak egyébként kiváló a kapcsolata egymással, közösen szerveztek jótékonysági adománygyűjtést, és a sportbarátság fáját is elültették a csapatok.

A párharc győztese előtt nagy kihívás állhat, hiszen a következő körben már a Fizz Liga és Merkantil Bank Liga csapatai is csatlakoznak a kupasorozathoz.

Mindkét együttes lendületből érkezik a kupafordulóra, a hazai keret Martfűről hozta haza a bajnoki pontokat, míg csepeli riválisa döntetlent játszott a jó erőkből álló V. Ker. TVE ellen.

Ekker Attila vezetőedző elmondta, csapatából ezúttal is hiányzik majd Szabó Péter, Pintér Norbert és Constantinescu Dan-Marius is, emellett Krajcsó Krisztián játéka is kérdéses.

A Gyulai Termál FC csapata augusztus 23-án 16.30-kor fogadja csepeli ellenfelét az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)