Már 500 évvel ezelőtt, 1518-ban hideg vizes fürdő állt a gyulaiak rendelkezésére, sőt oklevél rendelkezett arról, hogy a plébános felel rendben tartásáért. A fürdőkultúra a törökök idején virágzott fel: ekkor jelentek meg a meleg vizes fürdők. A XIX. század végére már gőzfürdő és több szabadtéri fürdő is felbukkant a városban.
A Partfürdő és „Abaházi bácsi bütyökáztatója”
A hűsölésre vágyókat 1930 augusztusától a Pfaff Ferenc és Schneider Mátyás tervei alapján készült, 60x12 méteres, homokos parttal szegélyezett Partfürdő várta, amit az Élővíz-csatorna medréből választottak le. A „medencét” a Körös táplálta, vize óránként többször is cserélődött. A fürdés a felnőtteknek 60, a gyerekeknek 30 pengőbe került. A víz tisztaságát az garantálta, hogy a Partfürdő feletti folyószakaszon megtiltották a fürdést, ennek ellenére a fürdőzők fokozatosan visszatértek oda, így a medence vize egyre zavarosabbá vált. Pfaff és Schneider minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megmenteni a Partfürdőt, aminek állapota a második világháború végére jelentősen leromlott.
A gyógyfürdő létesítése nem csupán a két építész fantáziáját mozgatta meg, az Almásy család hatalmas birtokának kertjében képzelt el üdülőtelepet – a család vagyoni helyzetének orvoslására előbb a városnak kínálta eladásra a várat és a kastélyt, a parkot felparcelláztatták, 1942-ben pedig közbenjárásukkal alakult meg a Fürdő és Üdülő Részvénytársaság. A pozitív geológiai vizsgálatok ellenére a munka nem a tervek szerint alakult: nem csupán az első és a második, hanem a harmadik és negyedik fúrási kísérlet is eredménytelenül zárult – egyrészt a szakszerűtlen kivitelezés, másrészt a második világháború eseményei miatt. Hiába találtak 1100 méter mélységben meleg vizet, annak sem hozama, sem hőmérséklete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A forráshoz épített 50 négyzetméteres medence „Abaházi bácsi bütyökáztatója” néven vált ismertté.
Megvan a meleg víz!
A sorozatos kudarc sem szegte a gyulaiak kedvét. 1957-ben a városi tanács a lakásság bevonásával döntött: termálkutat kell fúrni, minden áron! Mivel a lelkesedés önmagában nem volt elegendő a költségek fedezésére, így a város 10, 20, 50 és 100 forintos fürdőépítési, más néven téglajegyeket bocsátott ki – amelyeket a projekt sikere esetén fürdőbelépőre lehetett váltani –, ezekből egyes források szerint 200 ezer, mások szerint több mint 350 ezer forint gyűlt össze. Nem csupán a gyógyfürdő létesítése volt napirenden, hanem a megyei kórház fűtésének korszerűsítése is, ehhez azonban minden korábbinál mélyebbre kellett fúrni. A mintegy 3 millió forintba kerülő művelet állami hozzájárulással vehette kezdetét 1958 májusában, a Ceglédi Mélyfúró Vállalat szakembereinek együttműködésével. 1958. szeptember 17-én megtalálták a forrást, a sárgásbarna színű, jellegzetes szagú termálvíz felbuggyanását üdvrivalgás fogadta. A kút talpmélysége 2004 méter, hozama 500 liter/perc volt. A 71°C-os víz a nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek családjába tartozik, ezért kiválóan alkalmas különböző mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszok enyhítésére.
„A város lakói majd félesztendőn át lelkes bámulói voltak a hatalmas, 45 méter magas fúrótoronynak, amely a festői szépségű vártól egy iramodásnyira emelkedik ki a park fái közül, s már-már szintén hozzátartozik a város képéhez. A fúrótorony jó szolgálatot tett, a munkát siker koronázta” – adta hírül a Szabad Föld 1958 szeptemberi száma.
A gyógyvíz feltörésével párhuzamosan az anyagi források elapadtak, így a termálvizet egy ideig kénytelenek voltak a Körösbe vezetni. A fürdő 1959. május 1-jén nyitott meg, az első termálmedence – a Partfürdő medencéjének átalakításával – a sárgás-barnás gyógyvízzel töltve várta a vendégeit. A Gyulai Várfürdőbe – ami nevét az egyik általános iskola diákjainak köszönheti – működésének első évében 80 ezer, míg másodikban már több mint 250 ezer jegyet váltottak. 1960-ra már egy második, 44 fokos, 400 liter/perc hozamú kúttal bővült a fürdő, ezt 1963-ban egy újabb, hideg vizes forrás követte. 1964-ben a Kertészeti Vállalat egy 1 833 méteres kutat fúratott a virágházak fűtéséhez.
Összesen öt kút biztosítja a fürdő vízellátását, a 70–90 fokos termálvíz többek között ammóniumot, kalciumot, vas-kloridot, bromidot, jodidot, fluoridot, hidrogén-karbonátot, metaborsavat és metakovasavat tartalmaz. Mozgásszervi betegségek, reumatikus és ízületi panaszok enyhítésére alkalmas.
Több mint fürdő
Nem csupán a kutak száma gyarapodott, a Gyulai Várfürdő 150 négyzetméteres területe is évről évre új létesítménnyel bővült. Szigorú előírások vonatkoztak a gyógyfürdőkre: nem csupán az egy fürdőzőre jutó víz- és zöldfelületet határozták meg, hanem a gyógyvizek hűtésének szabályait is. 1961-re három gyerekmedence, két gyógymedence és az új főbejárat is elkészült. 1965-re az egykori grófi lovardát 33,5 méteres, fedett medencévé építették át. Gyula volt az első város Magyarországon, ahol kötelező úszásoktatást vezettek be a gyerekek számára. 1972-re megépítették a 400 férőhelyes lelátót és az 50 méteres versenyuszodát is, ami a nemzetközi versenyek kritériumainak is megfelelt.
Az idegenforgalom fejlesztésével – így például a Gyulai Várszínház megnyitásával 1964-ben – igyekeztek növelni a látogatószámot. A fürdő hírneve egyre több külföldi vendéget vonzott, számuk folyamatosan nőtt: számtalan jugoszláv, csehszlovák, német, olasz és francia turista érkezett. Míg a látogatók száma 1959-ben 96 ezer volt – ezek elsősorban gyulai lakosok voltak – 1978-ra meghaladta az 1 millió főt. Ezzel párhuzamosan a vízfelhasználás is nőtt, 1970-ben 499 ezer, míg 1977-ben már 877 ezer köbméter vizet használtak fel. A növekvő vendégforgalom kiszolgálását 1967-ben 107, 1977-ben pedig már átlagosan 433 dolgozó végezte.
1966-ban elkészült a tisztasági fürdő, 23 egykádas, nyolc kétkádas kabinnal és pihenőfolyosóval. 1968 augusztusában pedig átadták a gyógyászati részleget, ahol egyszerre volt lehetőség a mozgásszervi panaszok kivizsgálására és a betegek kezelésére – ebben az évben nyilvánították az I. számú termálkút vizét gyógyvízzé. Iszapfürdő, súlyfürdő, szénsavfürdő medencék, reumatológiai kezelések és fizikoterápia várta a látogatókat. Az 1971-ben gyógyfürdői minősítést szerző Gyulai Várfürdő gyógyászati részlege még inkább fellendítette a forgalmat, a város hamarosan kifogyott a szálláshelyekből – 1970-ben épült fel a 400 férőhelyes SZOT-MEDOSZ gyógyüdülő (ma Erkel Hotel), a Park és a Komló szálló mellett pedig 220 férőhelyes kemping áll a turisták rendelkezésére.
1976-ban több mint 7000 öltöző, 10 medence (ebből három fedett és két szabadtéri termál) és 4000 négyzetméternyi víztükör várta a látogatókat. Megépült az ülőpadokkal ellátott körmedence, ami „dögönyöző” néven vált ismertté. A ’80-as években nem csupán a kupolás téli fürdőt adták át, a fürdő műszaki korszerűsítése mellett új vendéglátó egységek is nyíltak. A fürdőzés közben megéhezett vendégsereg szolgálatában állt egy 800 személy befogadására alkalmas étterem. Nem csupán lángos, sült csirke és birkapaprikás között lehetett válogatni, gyulai és csabai kolbász is szerepelt az étlapon.
„Fűre lépni csak mezítláb vagy puha úszócipőben szabad!”
A Gyulai Várfüdő nem csupán gyógyvizéről és medencéiről híres, hanem botanikai értékeiről is. Az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros természetvédelmi területté nyilvánított parkjának megóvására a kezdetektől fogva nagy gondot fordítottak. Már a fürdő 1959-es szabályzatában is felhívták a figyelmet: „A fürdőzők kötelesek a strand parkját óvni, a tisztaságra ügyelni és a fürdőberendezések rendellenes használatától tartózkodni. Fűre lépni csak mezítláb vagy puha úszócipőben szabad.” A több mint 200 éves park mai formáját az 1970-es évekre nyerte el, 10 000 tő virág, közel százféle fa, bokor színezi a Várfürdő hangulatát. Számtalan különlegesség található itt: a „hagyományos” lombhullatók és örökzöldek között gyertyán, mamutfenyő, virginiai mocsári ciprus, borókafenyő is felbukkan. A park legöregebb fája egy 150 éves kocsányos tölgy, a legnevezetesebb pedig egy juhar, ami „Erkel-fa” néven szerzett hírnevet. A zeneszerző ugyanis ennek a fának az árnyékában véglegesítette a Bánk bánt. A park populációja folyamatosan gyarapodik, az ország különböző arborétumaiból évente 60–80 új növény kerül ide.
Forrás: Lechner Tudásközpont
