Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt adták át a megújult galbácskerti óvodát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2025. július 22. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt adták át a megújult galbácskerti óvodát
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2020. július 3-án ünnepélyes keretek között adták át a 150 millió forintból megújult és kibővített gyulai galbácskerti óvodát. A program nyitóeseményeként emléktáblát avattak az intézményt alapító báró Apor Vilmos tiszteletére az épület falán. Az emléktáblát Kovács Péter plébános szentelte fel. Az ünnepségen beszédet mondott Gugolyáné Marosán Márta óvodavezető,  Görgényi Ernő polgármester. A fejlesztés során a meglévő épület teljes egészében megújult, tornaszobát alakítottak ki. Csoportszobákat hoztak létre az új épületrészben, amelynek tetőterében is kialakítottak egy szobát. Öltözőket, mosdóhelyiségeket és raktárakat is létrehoztak, a melegítőkonyhát tálaló- és mosogatóhelyiséggel bővítették. A beruházást egy csaknem 4 millió forintos eszközbeszerzés tette teljessé.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM