A férfi és a nő évek óta munkatársak voltak egy gyulai cégnél, ahol a vádlott vízvezetékszerelőként dolgozott, közvetlen felettese a sértett férje volt. A terheltnek tudomása volt arról, hogy a nő férje kórházban van, így ő egyedül tartózkodik a családi házukban.
2024. augusztus 11-én éjszaka megjelent a háznál, majd kifigyelte, hogy a nő az étkezőasztalnál ül, kezében telefonnal, a fülében fülhallgatóval, ekkor szánta el magát a bűncselekményre. Azért, hogy a sértett ne ismerje fel, a fejére ráhúzta pulóverének nagyméretű kapucniját, majd a lakóingatlanba a nyitott bejárati ajtón keresztül bejutott, a nappali helyiségben az étkező asztalnál ülő és lefelé néző sértett mögé surrant, alkarjával hátulról megragadta a sértett nyakát és erősen a földre rántotta. Ezt követően a férfi a sértett hátára feküdt, miközben a sértett nyakát az alkarjával folyamatosan olyan erővel szorította, fojtogatta, hogy a sértett fulladozott. Dulakodás alakult ki köztük, de a vékony testalkatú nő sikertelenül próbálta meg lelökni magáról a ránehezedő férfit. Miután a férfi a nővel annak akarata ellenére, erőszakkal közösült, elhagyta a lakóingatlant és távozott a helyszínről, a sértett pedig azonnal segítséget hívott a 112-es segélyhívó számon.
A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetésig tartsa fenn. Indítványt tett továbbá az ügyészség arra, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, rendelje el a pártfogó felügyeletét azzal, hogy külön magatartási szabályként írja elő a számára, hogy a sértettől és lakásától tartsa távol magát, valamint a pszichoszexuális zavarát kezelő pszichoterápiának vesse alá magát. A nyomozás során felmerült, 3,6 millió forintot meghaladó bűnügyi költséget is a terheltnek kell majd megfizetnie az ügyészség indítványa szerint.

























