Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Két osztály harminchét diákja ballagott el a Karácsonyi János katolikus gimnáziumból április 30-án.
Bengery Zsoltné igazgató köszöntőjében kiemelte: a tanulók az elmúlt két napon, a szerenád és a tanároktól való búcsúzás során kifejezték együvé tartozásuk, valamint azt, hogy mit köszönhetnek a pedagógusoknak.
Mint mondta, jó látni, hogy a diákok megértették a tetteik mozgatórugóit, hogy beérett a gyümölcs, amelyet éveken át érleltek a tanárok és a szülők.
Kifejtette: a ballagókat nem csupán a tanórák, hanem a közös programok is formálták, kialakult az értékrendjük, tudnak választani jó és rossz között.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Az igazgató beszédében köszönetet mondott a tanároknak és a szülőknek is.
A folytatásban elismerték az iskolát segítő szülőket és a kiváló tanulmányi eredményt elért diákokat.
Átadták a Morus Tamás-díját, amelyet azok a tanulók kaphatnak meg, akik a kitűnő tanulmányi eredmények mellett a közösségi tevékenységekben is aktívan részt vettek. Az elismerést idén Szűcs Kitti Hajnalka és Takó Dorottya Csilla érdemelte ki.
A diákolimpiákon való részvételért elismerték Csüllög Istvánt és Miklya Nórát, a Christián László-díjat pedig Nagy Katalin vehette át. A Jó Tanuló, Jó Sportoló elismerést Szabó Brigittának ítélték oda.
A Mérey Gyula-díjat Mári Botond, az Apor Vilmos-díjat Szűcs Kitti Hajnalka, a Karácsonyi János-díjat Óvári Lianna Magdolna és Takó Dorottya Csilla kapták.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor



























































