csoór istván gyulai emléktáblája
Fotó: Gyulai Hírlap
35 évvel ezelőtt, 1990. április 22-én hunyt el Gyulán Csoór István (született 1910-ben) író, helytörténész, geodéta. Kitanulta a lakatos mesterséget, majd 1932-ig katonai szolgálatot teljesített. 1933-tól 1948-ig irodatiszt volt Szeghalmon a Sebes-Körös Vízszabályozó és Ármentesítőnél. Első írásait Móricz Zsigmond közölte a Kelet Népe című folyóiratban. 1943-ban két regényének példányai elpusztultak egy légitámadás során. 1948-ban Gyulára költözött, a vízügyi igazgatóságon dolgozott. 1951-től mint rendőrhatósági felügyelet alá helyezett napszámos jószágösszeíró, vagonkirakó alkalmi munkás volt. 1953-tól vállalhatott újra munkát a vízügyi igazgatóságnál. Abban az évben kiadták elbeszélés- és kisregénykötetét is. A vállalatnál geodéta, vízügyi technikus volt nyugdíjazásáig (1968), munka közben szerzett biztonságtechnikai oklevelet.
csoór istván gyulai emléktáblája
Fotó: Gyulai Hírlap