Művelődési központ
Április 3-án, szerdán 10 órától az Alma Együttes ad koncertet az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Jegyek 2 800 forintért kaphatók. Április 3-án, csütörtökön 18 órakor nyílik meg Megyeri-Horváth Gábor Emléktöredékek című kiállítása a művelődési központ földszinti galériájában. Az eseményen Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas költő mond beszédet, közreműködik zongorán: Nagy Endre, az Erkel Ferenc-gimnázium tanulója. A tárlat április 30-ig látható. Április 5-én, szombaton Pilinszky János: „A szeretet több a hitnél” címmel nyílik tablókiállítás a művelődési központ első emeleti előterében, a Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Kertész Imre Intézet szervezésében. A tárlat április 26-ig látható. Április 7-én, hétfő 11 órától Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője művét viszi színre a Zenthe Ferenc Színház a Déryné-program keretében. A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a +36-70/944-3275-ös számon lehet. Április 8-án, kedden 19 órától a Hogyan értsük félre a nőket? című egyszemélyes vígjátékra várják az érdeklődőket, a szereplő Csányi Sándor lesz. Jegyet váltani a csanyisandor.funcode.hu oldalon lehet. Április 9-én, szerdán 11 és 13 órától a Regélők Énekegyüttes ad koncertet Daloló rímek címmel, a költészet napja alkalmából. Jegyek 1500 forintért válthatók. Április 9-én, szerdán 14 órától Bagyinszki Zoltán tart előadást Erdélyi értékek, a szecesszió csodái címmel az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Zeneiskola
Április 4-én, pénteken 17 órától tartják az V. Ünnepi Gálahangversenyt a Gyulai Tankerületi Központ és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében a zeneiskola koncerttermében.
Vezetett túrák
Április 4-én és 5-én, pénteken és szombaton 14.30 és 16.30 között városnéző sétát tartanak Gyula belvárosában. Indulás: a Tourinform iroda elől. Foglalás és jegyvásárlás: előző napon 17 óráig a Tourinform irodában vagy online. A részvételi díj 3000 forint.
Orvosmuzsikus Találkozó
Április 4-én, pénteken 18 órától Békéscsabán, az evangélikus nagytemplomban, április 5-én, szombaton 17 órától és április 6-án, vasárnap 10 órától pedig Gyulán, a Pándy-tagkórház Árvay termében zenélnek a XXXII. Orvosmuzsikus Találkozó fellépői.
Gyulai Várfürdő
Április 5-én, szombaton 20 és 24 óra között éjszakai wellnessfürdőzésre várja a vendégeket a Gyulai Várfürdő. A látogatók a Polip medencét és a Lovarda medencéit használhatják. A felöntések 20.45-kor, 21.30-kor és 22.30-kor a Panoráma szaunában, 21, 22 és 23 órakor a Bástya szaunában érhetők el. Az éjszakai wellness belépőjegye 2800 forintba kerül, a felöntések ára pedig egy főnek 500 forint egy alkalomra. A fürdőbe belépni a téli főbejáraton keresztül lehet.
Városi könyvtár
Április 8-án, kedden 17 órától Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvét mutatja be a könyvtár Simonyi olvasótermében. Május 1-jéig látható a könyvtár lépcsőházában a Boróka Magyar–Székely Kulturális Közhasznú Egyesület Jókai Mór 200 című kiállítása.
Almásy-kastély
Április 27-ig látható a Munkácsy: a sikersztori című időszaki tárlat. Garantált tárlatvezetés: mindennap 13 órától. A teljes árú jegyek 2500 forintba, a teljes árú csoportos jegyek 2400 forintba, a diák- és nyugdíjasjegyek 1800 forintba, a csoportos diák- és nyugdíjasjegyek 1700 forintba kerülnek.
Tájvízház
Április 30-ig tekinthető meg a József Dezső Alkotótábor Egyesület Körösök tükrében című időszaki kiállítása a Tájvízház belépőjével.
Kohán Képtár
Május 18-ig tekinthető meg a Rejtőzködő képek a Kohán-hagyatékból – A 115 éve született Kohán György ritkán látott festményei című időszaki kiállítás.

























