Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai sikerrel folytatta a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. március 23. 12:30
Hazai sikerrel folytatta a gyulai focicsapat
Gyulai Termál FC-Meton-FC Dabas 1-0 (0-0)

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Meton-FC Dabas együttesét fogadta az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A két gárda parázs csatát vívott egymással, ám a hazai együttes jó második félidei teljesítménye mellé gól is társult, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Gyulai Termál FC: Kertész Dániel, Zabari Dávid, Szabó Péter, Sztankó László, Krajcsó Krisztián (Kukla Zsonbor), Trescsula Máté (Zelenyánszki László), Szabó Zsombor, Kovács Zsolt, Vörös Barnabás (Szilágyi Dávid), Czirok József, Zádori Krisztián. Csere: Füstös Krisztián, Nagy Sándor, Csicsely Jánios, Ilyés Tamás, Kepenyes Ármin, Kepenyes Endre, Prohászka Máté. Vezeteőedző: Ekker Attila.

A fürdővárosi gárda az előző fordulóban Monoron lépett pályára, ahol rendre kidolgozott helyzetei ellenére egygólos vereséggel tért haza. A gyulai keret a hazai fordulóban a kieséssel küzdő dabasi gárdával találkozott.

Ekker Attila előzetesen elmondta, nem szabad lebecsülni a dabasi legénységet a tabellán elfoglalt helye miatt, hiszen a Pest vármegyei alakulat erősödött a téli szünetben.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kezdődött mérkőzés, mindkét együttes szervezetten építette fel támadásait. Mindkét fél eljutott ellenfele tizenhatosáig, ám ígéretesebb helyzetet a hazai együttes tudott kialakítani. Több alkalommal is a vendég hálóőrnek kellett résen lennie, hiszen Vörös BarnabásCzirok József, Szabó Zsombor és Zádori Krisztián labdája is utat talált kapujára. A félidő a helyzetek mellett is tartogatott történéseket, a heves párharcok öt sárga lappal tarkították a játékrészt.

fordulás után egy támadóbb gyulai keret érkezett a pályára, futószalagon érkeztek a helyzetek. A villámléptű szélsők segítségével Vörös Barnabás és Czirok József lehetőséghez jutott, emellett pedig több ígéretes helyzetnek is tapsolhatott a közönség. Az 59. percben Czirok József robogott be a tizenhatos területére, a kifutó kapus pedig a földre vitte a támadót. A megítélt büntetőt Zádori Krisztián értékesítette. 1-0.

A folytatásra pörgött fel igazán a mérkőzés. A kitámadó dabasi gárda több esetben is Kertész reflexeit próbálgatta, emellett a hazai gárda is rendre lövéssel fejezte be támadásait, Krajcsó Krisztián, Szabó ZsomborSztankó László és Zádori Krisztián is talpra ugrasztotta a lelátót.

A 85. minutumban a dabasi keret kiállítás okán megfogyatkozott, ám utolsó erejével harcolt az egy pontért. A lefújás előtti pillanatban egy kontra a gyulai kapufán csattant, így a hazai együttes megszerezte a győzelemért járó pontokat.

A Gyulai Termál FC csapata tizennegyedik győzelmével továbbra is a tabella első helyéről várhatja a bajnokság kiemelt találkozóját, amikor a vele azonos pontszámmal álló Tiszakécskei LC otthonában lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)