Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felújítják a kerékpárutat a Vértanúk útja mindkét oldalán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. február 13. 10:47
Felújítják a kerékpárutat a Vértanúk útja mindkét oldalán
Több mint 1 kilométer hosszúságban újul meg az út

veres andrás és görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Felújítják a kerékpárutat a Vértanúk útja mindkét oldalán – jelentette be Görgényi Ernő polgármester és Veres András önkormányzati képviselő február 13-án.

Görgényi Ernő elmondta: tavaly nyáron jelent meg egy európai uniós pályázati kiírás, amelyből rossz állapotú, meglévő kerékpárutakat tudnak felújítani, az elmúlt héten pedig megérkezett a támogatói döntés, amelynek értelmében a gyulai önkormányzat támogatást nyert el a pályázaton.

Kiemelte: a felújítással érintett szakasz hossza több mint 1 kilométer, a munkálatokat a Bajza utca és a Zrínyi Miklós tér között fogják elvégezni. A beruházás során a jelenlegi pályaszerkezetet elbontják, a betont összetörik és visszadolgozzák az útalapba, majd kialakítják az átlagosan 2 méter széles aszfaltozott új bicikliutat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A városvezető aláhúzta: az első lépés a támogatói szerződés megkötése, amelyet követően a nyár elején indíthatják el a közbeszerzési eljárást.

Veres András hozzátette: a lakosok és a város szempontjából is fontos a beruházás, amely során útburkolati jelekkel is ellátják az kerékpárutat, ahol szükséges, visszavágják a sövényeket, valamint megújul a tűzoltóság előtti parkoló is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)