Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Döntetlen a hét harmadik tesztmérkőzésén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. február 09. 09:35
Döntetlen a hét harmadik tesztmérkőzésén
Gyulai Termál FC–Szeged-Grosics Akadémia II. 2-2 (2-1)

Fotó: Bimbó Lajos

Ötödik felkészülési mérkőzését játszotta a Gyulai Termál FC csapata február 8-án. A fürdővárosi együttesnek ez volt a héten a harmadik találkozója, így csúcsterhelése közepén fogadta az akadémia második számú csapatát.

Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Wéber László, Sztankó László, Nagy Sándor (Prohászka Máté), Szabó Péter, Zabari Dávid (Kukla Zsombor), Krajcsó Krisztián, Kovács Zsolt, Szilágyi Dávid, Csicsely János, Ilyés Tamás. Csere: Kajári János. Vezetőedző: Ekker Attila.

A hazai gárda hétközben a Martfűi LSE és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19 gárdájával is megütköztek, amelyeken kétfelé osztva léptek pályára a játékosok. A szombati tesztmérkőzésre már az egész csapat bevetése volt a tervben, ám sérülés miatt tíz játékosát is nélkülöznie kellett Ekker Attila vezetőedzőnek és szakmai stábjának.

A találkozó kiváló ritmusú, lendületes játékkal indult, amelyből a szegedi gárda jött ki jobban, maikor a 7. percben megszerezte a vezető találatot. A folytatásban is a vendégcsapat volt veszélyesebb, két szegedi helyzet és Füstös bravúros mentése fémjelezte az etapot.

Fotó: Bimbó Lajos

folytatásra felpörgette játékát a hazai keret, a 11. percben Zabari Dávid egyenlítette ki a találkozót, majd Csicsely lőhetett kétszer is a szegedi kapura. A következő percekben is a gyulai együttes maradt támadásban. A 30. minutumban már közel járt a vezetéshez, a 41. percben azonban már nem volt pardon, Kovács Zsolt harciasan szerezte vissza a labdát a védőtől, majd a kapuba továbbította a labdát. 2-1.

A fordulás után már kijött a fáradtság a hazai együttes játékosain, a szegedi gárda frissességének köszönhetően pedig átvette a játék irányítását, majd kiegyenlítette a találkozót.

Ekker Attila elmondta, a keret játékosai a fáradtság ellenére is kiváló teljesítményt nyújtottak a remek iramú edzőmérkőzésen.

A Gyulai Termál FC csapata a következő héten is folytatja felkészülési mérkőzéseinek sorozatát, szerdán a hódmezővásárhelyi riválisát fogadja, szombaton pedig karcagi ellenfele érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre.

Fotó: Bimbó Lajos

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)