Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szerelmesek hete Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2025. február 08. 17:00
Szerelmesek hete Gyulán
Szerelemkút a gyulai várban

Hagyomány a gyulai kiállítóhelyek életében, hogy Valentin-naphoz kapcsolódva programokat kínálnak a helyieknek és a városba – akár épp a Valentin-napra – érkezett turistáknak. A nagyobb kiállítóhelyeken egész hetet szánnak a szerelem témájának a szervezők – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

Mint írta, a ebben az évben is sok eseménnyel találkozhatnak majd az érdeklődők Bálint-nap táján a Gyulai Várban, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban, a Ladics-házban és az Erkel Ferenc Emlékházban. A várban és a kastélyban már ezen a hétvégén várják a látogatókat „szerelmes” programokkal.

Mutatjuk a programokat! 

Szerelmesek hete a várban

Február 8., 15. (szombat) 16:30

Gyertyafényes tárlatvezetés

Ezúttal nem csak a 16. századi esti fényviszonyok felidézése teszi emlékezetessé a programunkat, középkori erotikával tesszük még izgalmasabbá. Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban. Jegyár: 4700 Ft/fő

Február 9-16. (vasárnap-vasárnap)

- Lesz képed hozzá. A kihelyezett ruhákban, fejdíszekben pózolhatsz a lovagteremben felállított fotópontunknál.

- Szívek útvesztője. Páros játékunkban egy 1x1 méteres szívlabirintusban, közös erőfeszítéssel kell elérnetek a célt. A szív egyik felét te, a másikat a párod fogja: közös mozgatással kell kijuttatnotok a labirintusból a golyót.

- Évszázadnyi boldogság. Az udvaron egy fából készült tartószerkezeten nyírfaszívek lógnak, amelyeken meghatározott távolságból kell átdobnotok babzsákszíveket. Minden nyírfaszív külön értékkel bír, próbáljátok 5 dobásból összegyűjteni a kereken 100 évet!

- Szíven találsz. Célba dobó és -lövő ügyességi játék az udvaron.

- Szerelemkút a várudvaron. Rejtse a várkút mélye szerelmi kívánságotokat vagy közös monogramotokat!

Részvétel várbelépővel.

 

Február 15. (szombat) 14.30

Nincs szerelem fullánk nélkül. A méhészet őskortól napjainkig megannyi szállal fűződik az emberiséghez. A méhekkel való foglalatoskodás filozófusokat, gondolkodókat és tudósokat inspirált. A méz szimbólumává vált az ideális földi életnek. A méhek megporzó munkájának hatására nyertek ihletet költők ezrei rácsodálkozva a tavasz szépségeire. Ezen alkalommal puzzle darabkákat villantunk fel a méz, a szerelem és az elmúlt korok méhészeti emlékeiből.

Részvétel várbelépővel.

 

Február 16. (vasárnap) 11.00

Virágnyelven mondom el. Nemcsak szépek és (többségében) illatosak, a virágok beszélni is tudnak. Már annak persze, aki érti a nyelvüket. Programunkon nem pusztán hallhatsz a virágok szimbolikájáról vagy a virágkötészet történetéről, nyírfakoszorút is fonhatsz.

Részvétel várbelépővel.

 

Valentin-nap az emlékházban

Február 16. (vasárnap) 11.00

Szerelem és házasság Erkeléknél. Az Erkel család több generációjának szerelmi élete tárul fel ezen az eseményünkön.

Részvétel belépőjeggyel.

Szerelmesek hete a kastélyban

Február 11-16. (kedd-vasárnap)

Lesz képed hozzá. Valentin-napi fotópont a kastély vendégterében és a Télikert előtt.

A részvétel díjtalan.

 

Február 14. (péntek) 14.00-16.00

Házasság megerősítése a kápolnában, esküvői dekorációval, kiegészítőkkel, szertartásvezető közreműködésével.

Részvétel kastélybelépővel.

 

Február 14. (péntek) 16.00

Háziszappankészítő workshop a Csemegetárban. 6 db 100 g-os szappant készíthetsz: levendulás, citromfüves zöldagyagos, kurkumás teafaolajos változatban.  Azért, hogy a szappant még a dermedés előtt haza is vihesd, szilikonformát is biztosítunk.

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban. Részvételi díj: 5800 Ft/fő

 

Február 14. (péntek) 17.00

Szerelmet suttogó kastély. Rendhagyó tárlatvezetésünkön a kastély személyzete mesél szerelemi intrikákról, szerelmi szálakról. A tárlat után vendégül látunk egy Valentin-napi desszertre és egy háziszörpre.

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban. Részvételi díj: 4100 Ft/fő

Február 15-16. (szombat, vasárnap) 10.00-13.00

Házasság megerősítése. Erősítsd meg házasságodat Dr. Varga Erzsébet szertartásvezető előtt!

Részvétel kastélybelépővel.

 

Február 15-16. (szombat, vasárnap) 15.00

Esküvőtől esküvőig. Rendhagyó Stefánia-körünkön nemcsak a kastély földszinti épületszárnyának történetével ismertetünk meg, bemutatva egyúttal a névadó gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefániát; felidézzük az épület utolsó főúri esküvőjét és lakodalmát is 1938-ból. Programunk érdekes lehet a történelem irányt érdeklődők mellett azoknak is, akik lakodalmi helyszínt keresnek, az eseményen ugyanis szót ejtünk az épületrész új funkcióiról is. A még teljesebb élményért programunk vendégeit Valentin-napi desszerttel is kényeztetjük.

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 12 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban. Jegyár: 1500 Ft/fő

 

Február 15. (szombat) 13.30

Beszédes virágok. Miként kommunikálhatunk a virágok segítségével? Milyen jelentéssel bírnak a különböző virágfajták, mit mondanak a különböző színek?

Részvétel kastélybelépővel.

Valentin-nap a Ladics-házban

Február 14-16. (péntek-vasárnap) 10.00-16.00 

Boldogságkapu. Ragadd karon a párodat, és fotózkodjatok korhű polgári ruhákban a színes virágokkal szépen feldíszített boldogságkapunál!

Részvétel belépőjeggyel.

 

Február 14-16. (péntek-vasárnap) 10.00-16.00 

Szerelmes sorok a múltból. Ugyanúgy éreztek, mint mi, ráadásul a szerelmüket még szép szavakba is tudták önteni a Ladicsok. A hagyatékukban megmaradt leveleikből, naplóikból, szerelmes verseikből válogatott idézetekkel egészítjük ki a kiállítást ezen a hétvégén.

Szerelmének, Tinának írta dr. Ladics György emlékül: "Szelíd vala, mint morajtalan patak / El-el tünelgett gyermek élete / Ragyogsz bájodtól, mint egy tündér alak. / Erény boldogít és szeretet. / Tekints jövődbe és ha ott nehéz talán, / Lassan emésztő gondod akadnak. / Ekkor kis remény és szerelem legyen / Kedves dajkája boldogságodnak."

Házasságuk egy életre szólt. 

Részvétel belépőjeggyel.


Február 14. (péntek) 10.00-16.00 

Szobor a szerelmedről. Ha annyira odavagy a szerelmedért, hogy az íróasztalodon vagy a polcodon is őt néznéd, megoldjuk neked. Hozd el hozzánk, s pár nap múlva postázzuk a kis szobrot! 

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben: 70/310 6722, vagy személyesen a pénztárban. Ár a szobor méretétől függően: 16-39 ezer Ft.

 

Február 14. (péntek) 16.30

Gyertyafényes tárlatvezetés. Polgári miliő és századfordulós enteriőrök gyertyafényben – ennél romantikusabbat nehéz lenne ajánlani. A ház egykori lakóinak egy-egy szép történetével mi azonban tovább emeljük a tétet.

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben: 70/310 6722, vagy személyesen a pénztárban. Részvétel belépőjeggyel.

 

Február 15. (szombat) 10.15

Szerelmi házasságok a Ladics-házban. Azt gondolnánk a régi időkről, hogy pusztán a vagyon vagy a rang motiválta a frigyeket. Tematikus tárlatvezetésünkön a ház felderítése mellett a család történetei segítségével arról is biztosítjuk romantikus látogatóinkat, hogy nem voltak példa nélküliek a szerelmi házasságok sem.

Részvétel belépőjeggyel.

 

Február 15. (szombat) 16.30

Gyertyafényes tárlatvezetés. Polgári miliő és századfordulós enteriőrök gyertyafényben – ennél romantikusabbat nehéz lenne ajánlani. A ház egykori lakóinak egy-egy szép történetével mi azonban tovább emeljük a tétet.

Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben: 70/310 6722, vagy személyesen a pénztárban. Részvétel belépőjeggyel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)