Nem gyulladt ki semmi kedden a gyulai kórházban, csak a pincében füstölt az egyik kompresszor – tájékoztatta lapunkat Várszegi György, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Az egyik olvasónktól érkezett a Gyulai Hírlaphoz jelzés arról, hogy kigyulladt a helyi kórház.
A sajtószóvivő megkeresésünkre elmondta: délután háromnegyed háromkor riasztották a tűzoltókat, akik öt járművel vonultak a helyszínre. Más egységek is útban voltak a kórházhoz, de őket visszafordították, miután kiderült, hogy nincs tűz az épületben.
Mint megtudtuk, egy kompresszor füstölt a pincében. A tűzoltók kiszellőztettek, a gépet kikapcsolták. A berendezés karbantartását holnap végzik majd el.
Frissítés:
A Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján szerdán azt írták: egy füstérzékelő adott riasztást kedd délután a kórház Semmelweis utcai épületében. A helyi hivatásos tűzoltók légzésvédelem mellett átvizsgálták az intézmény alagsorát egy hőkamera segítségével, majd kiszellőztették a helyiséget füstelszívó ventilátorral. Az enyhe füstölést egy meghibásodott levegőkompresszor okozta, amely biztonsági rendszerének köszönhetően automatikusan lekapcsolt, majd elindultak a tartalék kompresszorok. Az eset során senki sem sérült meg, az intézmény működését a berendezés meghibásodása nem befolyásolta.