Jonathan Lacôte és görgényi ernő
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Gyulára látogatott január 15-én Jonathan Lacôte, Franciaország magyarországi nagykövete. A diplomata meglátogatta az Airbus-gyárat, a Százéves cukrászdát, majd a városházán találkozott Görgényi Ernő polgármesterrel.
Jonathan Lacôte elmondta: először 30 évvel ezelőtt járt Magyarországon, akkor még gyakornokként dolgozott a nagykövetségen, ekkor kezdett el magyarul tanulni. 1998-ban Gyulára is ellátogatott, ennek kapcsán megjegyezte, örömteli látni a város fejlődését.
Kiderült, hogy a diplomatának nagyon tetszik Gyula, amelyet „kis nagyvárosként” jellemzett, valamint szereti a magyar operát, ismeri Erkel Ferenc műveit, így külön öröm volt számára, hogy ismét a zeneszerző szülővárosába utazhat.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Hozzátette: szerdán az Airbus gyulai gyárát látogatta meg, amelyet gyorsan fejlődő vállalkozásként írt le, valamint járt a Százéves cukrászdában is, azután a városházára ment, ahol Görgényi Ernővel többek között gazdasági és munkaerőpiaci témákról tárgyaltak.
A nagykövet lapunk kérdésére kiemelte: az Airbus példáját tekintve nem tartja kizártnak, hogy a jövőben további francia vagy más külföldi vállalkozások figyelmét is felkelti Gyula városa és annak térsége.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno