A Békés Vármegyei Főügyészség közleményében azt írták, március 13-án a vádbeli időszakban 38 éves, művezetőként dolgozó férfi a szivattyútelep-kezelőktől – a 44 éves férfitől és két társától, akik a testvérei voltak – azt kérte, hogy a telephely egyik raktárból szállítsanak át négy 1100 kilogrammos búvárszivattyút az egyik műhely elé. A 44 éves férfit arra utasította, hogy kezelje a villás targoncát, annak ellenére, hogy tudta, a munkagép kezelésére társának nincs engedélye.
A harmadik búvárszivattyú szállítása során baleset történt. A 44 éves férfi a búvárszivattyút rögzítés nélkül a targonca villái közé helyezte, elemelte a talajtól, majd a munkagép irányába megbillentve a terhet, hátramenetben szállította azt ki a raktárból. A targonca kísérése során az egyik szivattyútelep-kezelő kézzel tartotta a búvárszivattyút. A későbbi sértettet munkahelyi feletteseként a 38 éves férfi nem utasította, hogy a munkagéptől és annak rakományától tartson biztonságos távolságot, és erre a targoncát vezető 44 éves férfi sem hívta fel a figyelmét.
Miután a targoncát vezető terhelt hátramenetben kiért a munkagéppel a raktár kapuja előtti betonozott útra, haladás közben a targoncaoszlopot szabálytalanul elkezdte előre dönteni, így a rögzítés nélkül szállított szivattyú a villáról lebillent. Amikor a sértett odalépett a billenő teherhez, hogy kézzel megtartsa, a búvárszivattyú kábelrésze a jobb vállánál fogva a földre rántotta.
A művezető kihívta a mentőket, akik beszállították a sértettet a kórházba. A férfi súlyos, nyolc napon túl gyógyuló többszörös csigolyasérüléseket és -töréseket szenvedett, amelyek következtében maradandó fogyatékosság is kialakult nála.
Az ügyészség vádiratában próbára bocsátás kiszabására tett indítványt.