beküldött fotó
Az idei torna résztvevői ismét magas színvonalú párharcokkal és parádés asszókkal szórakoztatták a nézőket. A nyolcas mezőny ebben az évben egyben lett „osztályozva”, a baráti párviadalok után Friedrich Áron végzett az első helyen, így ismét megvédte címét.
A rendezvényen részt vett Winkler Andor, az egyesület korábbi edzője is. A baráti csörték végén a gyulai vívócsalád tagjai közös beszélgetéssel és pezsgővel búcsúztak el az óévtől.
Kurta Erzsébet kiemelte, január 4-én a gyermekeknek rendez újévi viadalt, a BUÉK Kupán a 14 év alatti fiatal vívók mutathatják meg tudásukat egy barátságos verseny keretében.
Végeredmény: 1. Friedrich Áron, 2. Borombós Attila, 3. Varga Henrik, 4. Lengyel Lilla, 5. Kurta Erzsébet, 6. Szini Andrea, 7. Iszáka Andrea, 8. Tarsoly Piroska.