Gyulai Hírlap - „A legújabb kutatások szerint Gyulán november 4-én nem ért véget a forradalom”

68 évvel ezelőtt, 1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. Az invázióval egy idővel megkezdődött a szabadságharc rövid időszaka, mely során a forradalmárok több napon át megtartották állásaikat a modern haditechnikát bevető, több ezerszeres túlerőben lévő szovjetek ellen.

November 4-én a kora reggeli órákban szovjet csapatok vonultak be Békéscsabára is, amelynek híre hamar elért Gyulára. Ennek hatására kiengedték a börtönből, a fogdából a személyi biztonsági őrizetben lévő kommunistákat és volt ÁVH-sokat. Befejeződött az 500 főből álló nemzetőrség hátterének megszervezése (ruha, szállás, étkezés, fegyver). A készletek a raktárakban őrizetlenül maradtak. A város határában három szovjet páncélos állt. A fontosabb középületek kapuján és a város több helyén megjelentek a szovjet katonai parancsnokság falragaszai, felszólították az embereket a fegyverek beszolgáltatására, a munkafelvételre az üzemekben, vállalatokban, hivatalokban és a földeken. A várőrséget felszólította a honvédség és a rendőrség, hogy hagyják el a várat és adják le a fegyvereiket. Tárgyalásokba kezdtek, majd megjelent a parkban a késő esti órákban a honvédség, a rendőrség mellett néhány szovjet páncélkocsi és tank is. A várban tartózkodó személyeket átkutatták a fegyverek miatt, majd hazaküldték őket. A szovjet hadsereg egészen decemberig nem tartózkodott Gyulán, ezért nem történt gyökeres fordulat a város életében. Se szovjet tankok, se karhatalmisták nem maradtak a városban, a lakosok pedig a Nemzeti Forradalmi Bizottságot tekintette legitim testületnek.

A legújabb kutatások szerint Gyulán november 4-én nem ért véget a forradalom, hanem egy kettős hatalom alakult ki a forradalmi bizottság és a városi tanács együttműködésében, így próbálták fenntartani a rendet. November végén, december elején aztán a karhatalom a forradalom szereplőivel szemben radikálisan fellépve vette át a hatalmat.

December 17-én a hivatalos karhatalmi egységek megérkeztek a városba, és elfoglalták a rendőrség épületét. A megérkezésük híre futótűzként terjedt el Gyulán. Annak ellenére, hogy fegyveres ellenállásra nem került sor, a karhatalmisták végig lőtték a Sztálin utat (ma Béke sugárút.). Ezt látva Mány Erzsébet és Boros Ferenc elhatározta, hogy Gyulaváriba mennek segítségért, és fegyvert szereznek azzal a céllal, hogy nem engedik be Váriba a karhatalmistákat. Útközben csatlakozott hozzájuk Farkas Mihály. Gyulaváriban, a pártház előtt több 100 fős tömeg gyűlt össze. Beszédek hangzottak el, majd a határőrségen fegyvert szereztek. A Gyulavárit Gyulával összekötő Fehér-Körös hídhoz már csak 35-40 ember érkezett meg, ezek közül is csak 17-18-nak volt fegyvere. Tevékenységük abból állt, hogy este 6 órakor két golyószórót felállítottak a híd két oldalán, járőröztek a gáton egy darabig, de volt, aki 1-2 óra múlva, a többség pedig éjféltájban békésen hazament. Egyrészt azért, mert nem jöttek el a karhatalmisták, másrészt, mert több falubeli próbálta lebeszélni őket a tervezett tettükről. A fegyvereket általában visszavitték a helyükre. Egy pofon sem csattant el akkor, egy lövés sem dördült el. Kijárási tilalom lépett érvénybe estére a városban.

A következő két napon a karhatalmisták összeszedték a híd védelmezőit, a fegyverek eltulajdonítóit. Általában éjjel 1 órakor állították elő a résztvevőket. Mivel pontosan tudták, hogy kiket gyűjtsenek be és szállítsanak be a békéscsabai laktanyába, valószínű, hogy besúgók informálták őket. Sokan ekkor hagyták el az országot: Gyuláról 65 fő, a járásból 261 fő disszidált. A statáriális tárgyalások, a kirakat-perek a Gyulaváriban fegyvert fogó fiatalok ügyében január elején kezdődtek el. Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt halálra ítélték, a résztvevők pedig akár másfél évtizedes börtönbüntetést kaptak.