Mórocz Dávid is bevette a mórahalmiak kapuját
Fotó: csabapolo.hu
A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub részben gyulai gyerekekkel felálló babykorosztályos csapata szombaton a mórahalmiakkal és a Szegedi Vízipóló Suli első alakulatával meccselt a délkeleti területi vidékbajnokság második körében, Békéscsabán.
A csabapolo.hu oldalon azt írták: az Árpád fürdőben kilenc mérkőzést játszottak a tízévesekből és fiatalabbakból álló csapatok.
„Mindkét mérkőzésről elmondható, hogy nagyjából hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Az első negyedben, amikor a kezdősor volt a vízben, kiegyenlített volt a meccs, majd a második negyedben, amikor a cseresor ugrott vízbe, kicsit visszaestünk. De ez érthető, hiszen ekkor zömében olyan fiatalok voltak a medencében, akik idén nyáron, illetve szeptemberben kezdték el űzni sportágunkat. Ám még rajtuk is látszik az előző fordulóhoz képest a fejlődés. Amikor pedig a térfélcsere után már lehetett variálni az összeállításokon, akkor újra közel egyenlő erők küzdöttek a vízben. Ami ugyancsak lényeges: mindenki játéklehetőséget kapott, a sok szülő és hozzátartozó előtt bizonyíthatták a gyerekek, hogy szépen lépegetnek előre” – nyilatkozta Csabai Zoltán edző a találkozók után.
A békéscsabai fordulóban a következők kaptak bizonyítási lehetőséget: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Balázs Áron, Dániel Levente, Kálmán Dénes, Kis Vajk, Kiszely Milán, Kolarovszki Dénes, Mórocz Dávid, Nádas Tibor, Petrina Gábor, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szirbuly Ádám.