Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtartotta alakuló ülését a gyulai képviselő-testület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2024. október 03. 15:17
Megtartotta alakuló ülését a gyulai képviselő-testület
A grémium alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat is választott

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Megtartotta alakuló ülését Gyula város képviselő-testülete október 3-án. A tanácskozáson bemutatkoztak a képviselők, megválasztották az alpolgármestereket, valamint a bizottsági tagok és tanácsnokok személyéről is döntöttek.

Az ülésen Novák Amanda, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a június 9-i választás eredményét. Mint mondta, a voksolás eredményes volt Gyulán, a választásra jogosultak 57,5 százaléka járult az urnákhoz, akik Görgényi Ernőt választották meg polgármesternek 6746 szavazattal.

A folytatásban esküt tett a polgármester, valamint a grémium tagjai is, majd Görgényi Ernő ismertette a következő öt év programját. Beszédében kiemelte: a mai nappal kezdi meg az érdemi munkát a grémium, amelynek többsége újraválasztott képviselő, öten pedig első ízben kezdik meg a képviselői szolgálatot, így egyszerre van jelen a tapasztalat és az új szemlélet. Kedvező változásnak nevezte, hogy javult a nők aránya, immáron hatan dolgoznak a városért a testületben.

Aláhúzta: egy város életében fontos a stabilitás és a kiszámíthatóság, ezért ismét Kónya Istvánt és Alt Norbertet jelöli alpolgármesternek, a polgárok pedig egyértelműen jelezték, hogy az eddigi városvezetés munkáját támogatják, továbbra is biztosított a kétharmados többség.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselő-testület nem az országgyűlés, nem kell pártpolitikai vitákat folytatni, azok, akik eddig ezzel próbálkoztak, megbuktak. Szakszerű, szorgalmas közéleti munkára, kulturált, polgári stílusú megszólalásokra van szükség.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

– Nekünk Gyula város az első! A város egészéért kell dolgoznunk, ezért minden képviselőtársam munkájára számítok, és minden képviselőtársam számíthat rám. Továbbra is minden javaslatot figyelmesen meg fogok hallgatni, minden kezdeményezést megvizsgálok, és csakúgy, mint eddig, ha meggyőződésem szerint jó a városnak, támogatni fogom azt, bárkitől is érkezik – fogalmazott Görgényi Ernő.

Kifejtette: Gyula az élet több területén is térségi központ, hiszen a fürdőváros Békés vármegye egészségügyi, igazságszolgáltatási és vízügyi igazgatási centruma, az egyik oktatási központ, a Kultúra Magyar Városa cím birtokosa, amelyet a szellemi, épített és természeti értékek megőrzése, fejlesztése, valamint a harmónia jellemez.

A városvezető hangsúlyozta: folytatni fogják a Zöld Város programot, amelynek része az Élővíz-csatorna rehabilitációja. Rendezvénytereket fognak kialakítani a város több pontján, valamint folytatják a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítését.

Folytatják a Virágos Gyula és a Gyümölcsfát a portára, díszfát az utcára programokat, továbbá a belterületi fásítást is. Továbbra is felújítják a meglévő kerékpárutakat, illetve építenek újakat is, valamint nem áll le a közútfejlesztés sem: a vasútállomás rekonstrukciója 2025 első negyedévében kezdődik, majd az állomás előtti tér is a városhoz méltó külsőt kap. Újraaszfaltozzák a Fő utcát, a Nagyváradi utat és a Temesvári utat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Fejleszteni kell az ipart is, ezért megkezdik a déli ipari park kiépítését is, korszerűsítik a Gyulahús Kft. épületeit és termelési technológiáját, valamint a turizmust, így a Gyulai Várfürdőt is, ahol egy fedett termálfürdő-épület építése a cél. Folytatódnak továbbá az intézmények felújítási és energetikai korszerűsítési munkálatai.

Görgényi Ernő összefoglalója után következett a képviselők bemutatkozása. Elsőként Vidó Attila (Mi Hazánk Mozgalom) kapott szót, aki elmondta: tősgyökeres gyulai, korábban tűzoltóként dolgozott, leszerelése után szakszervezeti vezető volt, a bajtársai érdekeit képviselte. Mint mondta, minden olyan döntést, amely pozitív a város számára, támogatni fog képviselői munkája során.

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) huszonegy évet dolgozott a közszolgálati médiában. Az 1990-es évek óta politizál, 2002 óta a városbarátok tagja, 2006-tól elnöke. Azóta a grémium tagjaként képviseli a civil szemléletet, igyekszik a lokálpatrióta érdekeket képviselni.

Vigné Fábián Diána (Gyulai Városbarátok Köre) tizenhét évet dolgozott egy telekommunikációs cégnél, ahol sok emberrel találkoztak, többek között ők is arra biztatták, hogy induljon a választásokon 2019-ben. Jelenleg a Békés Vármegyei Kormányhivatal agrárügyi osztályán dolgozik.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Szociális területen tevékenykedik Pflaum Mária (Fidesz), akinek rendkívül fontos a gyermekek jövője, valamint az idősek élethelyzete. Képviselőként szeretne minél többet kommunikálni a körzetében élőkkel, valamint mindenkivel jó munkakapcsolatot kialakítani.

Szilágyi Teréz (Fidesz) huszonöt éve dolgozik pedagógusként, nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Ökrös István után őt bízták meg a 2-es számú választókörzet lakói. Célja az intézmények segítése, a fásítás, az utak és járdák javítása.

2002 óta dolgozik a szociális szférában Kiss Szabolcs (Fidesz), akit Balog Lajos halálát követően választottak képviselővé a románvárosiak 2017-ben. Sajátját a legszebb körzetnek nevezte a grémium tagja, amelynek összetartó lakossága van, a hazai románság képviselete városi és országos szinten is ebben a városrészben található.

Kónya István (Fidesz) ötödik ciklusát kezdi meg a testületben, 2010 óta a Békés vármegyei grémiumnak is tagja. Jelszavai a „hit, akarat és alázat”, elmondása szerint csak ezeket szem előtt tartva lehet elvégezni a rájuk váró munkát.

Szintén az ötödik ciklusát kezdi Alt Norbert (Fidesz), akinek eredetileg nem volt célja, hogy képviselő legyen, azóta viszont az élete részévé vált a munka, gyakorlatilag név szerint ismeri körzetének összes lakóját.

2014 óta a grémium tagja Kiss Tamásné (Fidesz), aki egyben sportért felelős tanácsnok is. Mint mondta, mindig is az élete része volt a sport, szeretné, ha minél többen követnék ebben. Úgy fogalmazott, a célja ugyanaz, mint eddig volt, segíteni a körzetében élő embereknek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Születése óta Gyulaváriban élt Szabó Károly (Fidesz), éppen ezért szívügye a városrész sorsa. A képviselő megköszönte a választók bizalmát, valamint megígérte, a jövőben is a közösség érdekeit fogja szolgálni.

Veres András (Fidesz) hentes-mészáros mester, aki a második ciklusát kezdi meg a grémiumban. Születése óta él és dolgozik a körzetében. Köszönetet mondott mindenkinek az elmúlt öt évéért, valamint kérte, hogy a lakosság továbbra is segítse a munkáját.

Nem tősgyökeres gyulai Sióréti Gabriella (MARÉG), mégis itt van az otthona, 2004-ben került a városba. Tizennyolc évig dolgozott vezetőként a közoktatásban, politizálni nem tervezett, de egy megkeresésre igent mondott. Kiemelte: nem a vita, hanem a konstruktivitás a céljuk.

Megtisztelőnek nevezte a feladatot Mikóné Hirth Beáta (MARÉG), aki tíz évig a vármegyei kórházban, tíz évig a gyulai alapellátásban dolgozott, nyolc éve egy családi vállalkozást vezet. Mint mondta, Gyuláért együtt kell dolgozniuk, kritikus lesz, de ami jó a városnak, azt támogatni fogja.

Az ülés folytatásában a grémium döntött a polgármesteri és alpolgármesteri szabadság ki nem vett részének megváltásáról, majd a polgármester illetményének és költségtérítésének megállapításáról.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

A képviselő-testület titkos szavazással főállású alpolgármesternek választotta Alt Norbertet és Kónya Istvánt, akik esküt tettek, majd döntöttek az illetményükről is. A grémium sportügyekért felelős tanácsnoknak választotta Kiss Tamásnét, mezőgazdaságért és a gazdákkal való kapcsolattartásért felelős tanácsnoknak Veres Andrást.

A grémiumnak a bizottsági elnökökről és tagokról, valamint a részönkormányzati tagok személyéről is szavazni kellett. A gazdasági erőforrások bizottságának elnökének Kiss Tamásnét, tagjaivá Mikóné Hirth Beátát, Szilágyi Terézt, Vigné Fábián Diánát, Veres Andrást, Haász Ferencet, Nikula Flórát, Leel-Őssy Miklóst és Nyíri Mihályt választották.

Az oktatási és kulturális bizottságot Durkó Károly vezeti, a tagok Pflaum Mária, Sióréti Gabriella, Szilágyi Teréz, Cziczeri Noémi, Kozma János és Metz János lesznek.

A humán- és társadalompolitikai bizottság elnökének Kiss Szabolcsot választották. A bizottság tagjai Szabó Károly, Pflaum Mária, Vigné Fábián Diána, Altorjay Eleonóra, Pukkis Edit és Üveges Anna lesznek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

A közbeszerzési bizottságot Veres András vezeti, tagjai: Szabó Károly, Vidó Attila, Pflaum Mária, Ökrös István, Debreceni László és Leel-Őssy Diána.

Utoljára a gyulavári részönkormányzatról döntöttek, amelyet Szabó Károly fog vezetni, tagjaivá Sióréti Gabriellát, Kiss Szabolcsot, Kiss Tamásnét, Veres Andrást, Dóczi Györgyöt, Dohányos Mihályt, Király Sándornét és Nagy Attilát választották.

A szavazás után esküt tettek a külsős bizottsági tagok, majd döntöttek az önkormányzati tagsággal rendelkező szervezetekbe történő személyek delegálásáról. A grémium döntött a szervezeti és működési szabályzat felülvizsgálatáról, valamint a gazdasági program elkészítéséről, végül Csige Gábor jegyző adott tájékoztatást a képviselők és a nem képviselő bizottsági tagok kötelezettségeiről.

Az alakuló ülés után a városatyák elültettek egy fát a polgármesteri hivatal udvarán.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)