Kovács József, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében felidézte: az ENSZ közgyűlése 1990-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, melyet 1991-ben ünnepeltek meg először.
Gyulán is régóta megtartják a napot, 1998 óta a tornacsarnokban gyűlnek össze az idősek – elevenítette fel, megemlítve, hogy a fürdővárosi kórház 2002 óta adja át az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Diploma Honoris díjat.
Arról is szólt, hogy jelenleg mintegy 750 millió idős ember él a világon, és a számuk folyamatosan nő, 2050-re elérheti a másfél milliárdot. Hozzátette: Magyarországon a lakosság 20 százaléka szépkorú, 61 százalékuk nő, 39 százalékuk férfi.
Görgényi Ernő polgármester megnyitóbeszédében rendkívül fontosnak nevezte a generációk közötti párbeszédet, amely révén „tovább éltethetjük értékeinket, például azt a szellemiséget, amit gyulaiságnak nevezünk”.
„A mai felgyorsult világban is őrizzük meg az elődök örökségét, és adjuk tovább lángot, hiszen nagy szükségünk lesz rá a jövőben is. Sokat tehetünk ezzel szűkebb közösségünkért és városunkért” – fogalmazott.
Leszögezte: a képviselő-testület a következő önkormányzati ciklusban is ugyanazzal a hozzáállással folytatják a munkát, melynek egyik alappillére az idősek tisztelete. Hozzáfűzte: a jövőben is megfogadják az idősektől érkező tanácsokat, és törekednek arra, hogy a változásokhoz alkalmazkodva folyamatosan alakítsák, bővítsék, javítsák az idősekhez kapcsolódó intézményrendszert, továbbá arra, hogy minél teljesebbé tegyék az általuk elérhető szolgáltatások körét.
Az ünnepségen Kovács József és Görgényi Ernő adta át az év nagymamájának és az nagypapájának járó díjakat.
Az év nagymamájának választott Tűri Imréné a 8-as számú idősklub meghatározó tagja, akit nehéz gyermekkora ellenére máig jókedv jellemez. Derűs életszemléletét a nagymamájának köszönheti, akitől azt tanulta: ha baj éri, igyekezzen rendet tenni a fejében, zárja le a dolgokat, és legyen nyitott az újra. A díjazott a családja mellett fontosnak tartja a klubközösséget, szívesen jár összejövetelekre, versenyekre. Érzékeny mások problémáira, pozitív kisugárzása, aktivitása és akaratereje példaértékű – hangzott el a méltatásban.
Az év nagypapája, Beleznai József a magyarvárosi idősklub aktív tagja. A nyugdíjazása előtt kőművesként dolgozó kitüntetett szívesen vesz részt rendezvényeken, táncos mulatságokon, és a horgászat mellett az egyik kedvenc időtöltése a sakk. Egy unokája, valamint egy dédunokája van, akivel nagyon szoros a kapcsolatuk, közösen horgásznak, és horgászversenyekre is eljárnak – fejtették ki a laudációban.
A Diploma Honoris díjat idén Deák Gyuláné Árgyelán Erzsébet oktató nővér kapta négy évtizedes kimagasló munkájáért, a kitüntetést Mészáros Magdolna, a Békés Vármegyei Központi Kórház ápolási igazgatója és Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának dékánhelyettese adta át.
A kitüntetett pályakezdőként a II. sebészeti osztályon helyezkedett el általános ápolóként. 1980-ban felnőttszakápolói képzettséget szerzett, az 1986-ban az általános sebészeti osztályon kialakított tankórtermekben a vezetésével oktatták a „kisnővéreket”. 1989-ben részlegvezető ápolói megbízást kapott, ő irányította a gyulai általános sebészeti osztály földszinti részlegét. 1993-ban Gyulán az országban elsőként szerveztek vezető ápoló képzést, melyen ő is részt vett, az ott tanultakat jól kamatoztatta későbbi munkájában. Emellett számos továbbképzésen részt vett, többek között a krónikus sebek és a sztómák kezelésének területén tett szert kimagasló elméleti és a gyakorlati tudásra. 1994-től dolgozott a Békés vármegyei sztómaviselők gondozását segítő munkacsoportban, az országban elsőként alakították ki a sztómát viselők komplex ellátásnak modelljét. 1996-tól függetlenített sztómaterápiás nővérként szervezetten segítette vármegyei szinten a sztómaviselők szakápolói ellátását és a nehezen gyógyuló sebek kezelését. Továbbképzéseken és konferenciákon tartott előadást, orvosok, szakdolgozók és betegek egyaránt sokat tanultak tőle. Az általa alkalmazott, bemutatott módszerek között számos újszerű gyakorlat van. 1997-ben a gyulai kórház elsőként csatlakozott az otthoni szakápolási ellátás bevezetéséhez, az ezt megvalósító csapatban 15 éven át volt tagja. Több szakmai szervezet vezetőségi tagja volt, amelyekben a betegellátás fejlesztéséért dolgozott. Munkájáért számos elismerésben részesült, többek között Pándy-nővér és a Pro Sanitate állami díjjal. Öt évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, de önkéntes szaktanácsadóként továbbra is részt vesz a kórház ápolási szakmai munkájában – húzták alá a méltatásban.
A díjátadó után műsorral, vacsorával, koncerttel és élő zenével várták az időseket.