Köszönöm a képviselő-testület munkáját, amelyet az elmúlt öt évben végzett Gyula város javára!
A most véget ért önkormányzati ciklusban korszakos lépéseket tettünk meg városunk fejlődése útján.
Épített örökségünk legértékesebb épületei közül többet is megmentettünk az utókornak, és látogathatóvá, használhatóvá tettük a kortársak számára.
Az Almásy-kastély mellékszárnyát, a Stefánia-szárnyat felújítottuk, szebb, mint valaha. Báltermet, csemegetárat és látványkonyhát alakítottunk ki, modern épületüzemeltetési technológiával, geotermikus fűtéssel.
Felújítottuk az aggasztóan rossz műszaki állapotba került Százéves (Reinhardt) Cukrászdát és a Ladics-házat, amelynek kiállítását is bővítettük.
Megmentettük a pusztulástól a „Máriás” házat, amely az 1801. évi tűzvészben egyetlen lakóépületként maradt meg. A felújítást követően az Apor tér egyik ékköveként a német nemzetiség kulturális életét szolgálja elsősorban.
A Szent Miklós parkban játszóház kialakításával vittünk életet az egykori alispáni házba, amelyet ennek érdekében teljesen felújítottunk.
A gazdaságfejlesztés érdekében is jelentős beruházások történtek az elmúlt fél évtizedben. 1979 után most épült először új gyár városunkban, az Airbus felépítette helikopteralkatrész-gyárát, amely 2022-ben megkezdte a termelést, már 180 képzett szakembernek ad munkát. Azóta felépült mellette a Satys ugyancsak francia tulajdonú felületkezelő üzeme, és majd jönnek a többiek.
Az utoljára 1979-ben épült üzem a relégyár volt, melynek épülete a gyár bezárása után évtizedekig pusztult. Hosszas, kitartó tárgyalások után az épületet megvette önkormányzatunk, és abban alakítottuk ki a Gyulakonyha korszerű közétkeztetési konyháját, telephelyét.
Tovább fejlesztettük a Gyulai Várfürdőt, vízi gyermekparadicsomot, új öltözőket, új gyógyászatot, új masszázsszobát és új éttermet alakítottunk ki.
Új utakat, járdákat, körforgalmakat, bicikliutat építettünk, melyek közül a legjelentősebb a Tiborc utca komplex felújítása volt.
Óvtuk és gyarapítottuk a város zöldfelületeit, a külterületen pedig erdőket ültettünk a jövő nemzedékek érdekében. A város jövőjét ezen felül a művelt emberfők számának gyarapodása szolgálja, ezért ösztöndíjak formájában támogattunk számos tehetséges gyulai diákot, valamint a köznevelési intézmények korszerűsítésébe fektettünk jelentős összegeket.
Az egészséges életmód feltételeinek biztosítását szolgálva jelentős fejlesztések történtek a városi sporttelepen és a városi tornacsarnokban. És a ciklus végére a Termál FC is visszajutott az NB III.-ba.
A fejlesztésekhez jelentős összegű pályázati támogatásokat nyertünk el, valamint több esetben egyedi kormányzati támogatásban részesültünk, de a beruházások elengedhetetlen előfeltétele volt az önkormányzat stabil költségvetése, biztonságos, takarékos, átgondolt gazdálkodása, valamint az előrelátó tervezés.
Sok mindent tettünk még, amely mindazok közös munkája, közös sikere, akik öncélú akadékoskodás és ártó szándékú politikai támadások helyett támogatták és megszavazták a Gyula várost és az itt élő polgárokat szolgáló kezdeményezéseket, ügyeket, programokat beruházásokat.
Köszönöm a közös munkát, a közös eredményeket, és ajánlom mindannyiuk figyelmébe azt, hogy a kollektív emlékezet az elért eredményeket tartja számon. A kollektív emlékezet számontartja az elért eredményeket és mindazokat, akik tettek érte, dolgoztak érte.
Hajrá, Gyula!