Gyulasport NKft.: Mike M., Nagy P. 10, Kovács Szofi 6 (1), Szögi T. 4, Szabó K. 4(2), Bottó R. 2, Ilyés L. 1, Zsiga Zs., Farkasinszki D. 3, Kertes S. 2, Kovács Szolanzs 2, Lukács N. 1, Gelegonya A. 1, Miklya N., Tarkovács R., Tóth M. Vezetőedző: Zöldi-Tóth Katalin.
Zöldi-Tóth Katalin vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, a csapat mindenképpen nagyarányú győzelemmel szeretne bemutatkozni szurkolói előtt.
A szegedi együttes az eső percekben jól tartotta a lépést ellenfelével, ám ahogy telt az idő, úgy gyorsult fel a hazai gárda játéka. A 9. percben Kovács Szófia gólja 4-3-ra változtatta az eredményt, amely után percekig csak hazai gólt láthattak a szurkolók. Zöldi-Tóth Katalin kerete a 19. minutumra 12-3-as előnyt harcolt ki magának, amelyet a félidőre tízgólosra növelt.
A kőkemény védekezésre és villámgyors kontrákra építő gyulai játék a fordulás után is sorra hozta a gólokat, a találkozó végére pedig magabiztos, nagyarányú hazai győzelmet mutatott az eredményjelző.
– Ismertük a K-Szeged SE játékát, hiszen a felkészülés alatt játszottunk egymás ellen, de az teljesen más mint egy bajnoki. Ezért kértem a lányokat, hogy a koncentráció és a fegyelem legyen rendben az elejétől kezdve. Azt gondolom ezt szépen teljesíteni tudták. Viszont a támadásban van még hová javulni a jövőben, ezen kell dolgozni – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A CZ-Gyulasport NKft. csapata a bajnokság folytatásában szomszédvári csatára utazik a Békéscsabai Előre NKSE U21 együtteséhez.