Tóth Lillát köszöntötte Alt Norbert alpolgármester, önkormányzati képviselő szeptember 2-án a gyulai babaruhaprogram keretében.
A kislány április 23-án jött világra 2690 grammal.
Bátyja, Sándor, aki most kezdett el óvodába járni, nagyon örült a testvérének, segít a fürdetésénél, és ha sír, odaviszi neki a cumit – mesélték a szülők, Tóth Zoltán és Tóth Zoltánné.
Azt is elmondták, kisebbik gyermekük hasfájós volt, így eleinte „szenvedtek az alvással”.
A Lilla név az édesapa ötlete volt, de a felesége is rögtön rábólintott – tudtuk meg.
Tóth Zoltán azt is elárulta, nyolc éven belül szeretne még egy gyermeket, azt reméli, sikerül meggyőznie a feleségét.