Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Békéscsabán zárja a felkészülési sorozatát a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. július 23. 11:00
Békéscsabán zárja a felkészülési sorozatát a gyulai focicsapat
A Gyulai Termál FC első bajnoki mérkőzésén a Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadja július 28-án

Hivatalossá vált az NB III.-as labdarúgó-bajnokság mezőnye és a pontvadászat menete. A Gyulai Termál FC első bajnoki találkozóját július 28-án vívja, amikor a Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadj az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

A fürdővárosi gárda az előző héten is folytatta felkészüli programját, amelynek keretében felkészülési találkozóra utazott karcagi riválisához. Az újonc és az északi csoport tavalyi nyolcadik helyezettje gólnélküli első félidőt követően 1-1-es döntetlennel zárta a mérkőzést, amely kiválóan szolgálta a két keret felkészülését.

Ekker Attila együttese lassan lezárja felkészülési programját, amelynek záróeseményén a Békéscsaba 1912 Előre II. ellen lép pályára, hogy vasárnap már éles mérkőzésen fusson ki a hazai „stadion” gyepére.

Az edző elmondta: csapata jó állapotban várhatja a bajnoki rajtot, a gárda a felmerülő bizonytalanságok ellenére is kiváló mentalitással állt bele a felkészülési mérkőzések sorozatába és százszázalékosan elvégezte a felkészülési időszak feladatait.

– Nagyon örülök, hogy a hódmezővásárhelyi együttessel kezdhetjük a bajnokságot, amely keret jó ideje stabil és meghatározó szeplője az NB III.-as mezőnynek. A csapat készen áll, hogy hazai pályán egy jó mérkőzéssel kezdje a pontvadászatot – tette hozzá.

A Gyulai Termál FC együttese július 24-én, szerdán 18 órától a 4-es Honvéd utcai stadionban vendégeskedik, július 28-án, vasárnap pedig 17 órakor pedig hosszú idő után először láthatnak NB III.-as mérkőzést a fürdővárosi focidrukkerek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)