Fotó: Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub
A szabadkai Tennis Klub Spartak adott otthont a Tennis Europe tornasorozat következő állomásának augusztus 14. és 20. között. A rangos eseményen a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub versenyzői is pályára léptek.
A fürdővárosi egyesület két játékosa, Kovács Hédi és Csernus Tímea egyéni kategóriában nézett szembe riválisaival. A fiatal teniszezők kiválóan kezdték a tornát, mindketten nyerni tudtak ez első körben. A gyulai versenyzők a második mérkőzésükön a későbbi két döntőst kapták ellenfelnek, ahol mindkét teniszező szépen helyt állt, ám vereséget szenvedett riválisától.
Kovács Hédi és Csernus Tímea az egyéni küzdelmek után párosban is ütőt ragadott. Timi Blum Hanna (Bajai TK) oldalán a nyolc közé jutott. Hédi Szalay Millával (Bajai TK) a döntőben jutásért játszott szoros mérkőzést, ahol a szerb-angol párostól 6/1, 3/6, 5/10 arányban kaptak ki, ezzel a harmadik helyen zárták a nemzetközi versenyt.