Szerelem, szenvedély, erotika 70 év körül? Olyan természetes nyíltsággal beszél erről Bengt Ahlfors svéd nyelvű finn író, mintha a téma legalábbis szokványos lenne. Szellemes, mély, megrendítő, de nem tragikus darab ez. Szórakoztató és elgondolkoztató előadást láthatnak, amely fiatalnak és öregnek egyaránt jó estét ígér – olvashattuk a Gyulai Várszínházban bemutatott Bengt Ahlfors Az utolsó szivar című darab beharangozójában.
Vizuális típusba tartozók lévén már a darab megtekintése előtt elgondolkoztunk. Ezen vélelmezéssel nem is tévedett az, aki az előbbi gondolatokat papírra vetette. Afelől viszont már komoly kétségeket éreztünk, hogy a felhőtlen szórakozás ígérete esetünkben megvalósul. Lelki szemünk előtt ugyanis nem az 1930-as születésű, még mindig hihetetlenül sármos Sean Connery vagy a 72 évesen is bombázó Jane Fonda sziluettje rajzolódott ki, hanem... Nem részletezném, mindenki tisztában van a magyar átlag egészségügyi és fizikai állapotával. Meg különben is. Ne vicceljünk már ilyenekkel, mert még a végén 70 év lesz a nyugdíjkorhatár. A szereposztás megtekintése végül megnyugtató fordulatot hozott, hiszen Végvári Tamás, Almási Éva és Kovács Lajos, mint a szerelmi háromszög darabbeli elszenvedői a lehető legnagyobb természetességgel közelítettek a témához, naturalista szemléletet pedig végképp nem fedeztünk fel, sem a rendezésben, sem a színészi játékban.
A meghökkentő cselekmények kibontatlansága ellenére is, időnkénti fordulatokban, sőt meglepetésekben sem volt hiány. A darabban a nyugalmazott iskolaigazgatót Végvári Tamás, feleségét Almási Éva alakította. A gaz csábító nem más, mint a család legjobb barátja, az extravagáns, bőrszerkós lelkipásztor, Kovács Lajos. Felbukkan még szereplőként Kovács Vanda, aki a színpadon is Lajos lányát alakítja. Szerepe leginkább a három főszereplő karakterében rejlő mély konfliktusok megértéséhez nyújt segítséget, illetve dialógusok során át ismerjük meg mindazon részleteket, amelyeket jó lett volna esetleg színpadi játékban látni. Ilyen például az az epizód, mikor kiderül, apjának nemcsak bőrszerkója van, de a paplakban bőrkorbácsot is rejteget, amit persze jól megtalál az unoka, és még meg is kérdi: mi az?
Még mielőtt lehúznánk a keresztvizet is az áruló barátról, tudnunk kell, hogy a házaspárnak már eleve nem is kellett volna összeházasodnia, hiszen – mint a történetből egészen világossá válik – már kapcsolatuk elején borítékolható volt, hogy évek múltán agyongyötrik, szekálják egymást, és mindent megtesznek a másik életének elviselhetetlenné tételéhez. Csak jönnek és ömlenek a titkok, a hazugságok, a gyűlölethullám. A feleség mindenben hibát talál, fásultan járkál, pakol, ajtót csapkod, kritizál, aggódást mímel. Tiltja a szivart, a whyskit, amelyek fogyasztása az öregúrnak a szemközti iskola tinilányainak kukkolásán túl az egyetlen örömforrása. Egészen addig egyetlen örömforrás, amíg orvosától hazatérve nem közli a döbbenetes hírt: már csak három hete van hátra. El is kezdődik a dőzsölés. Jöhet a pia, a szivar, finom sült hús kerül az asztalra, mert már ugye, mégiscsak bevégeztetett. És persze ezen a ponton a bonyodalom még bonyodalmasabbá érik. A csalfákban megszólal a lelkiismeret… Mivel nem akarom lelőni a poént, mert persze úgy kerek egy darab, ha csattan a végén, fogadjanak szeretettel és bocsánatkéréssel egy kis idevágó humormorzsát:
A 70 éves néni elmegy az orvoshoz, és előadja panaszát: – Doktor úr, az utóbbi időben a házasélet a férjemmel nagyon megritkult.
– Hány éve házasok? – kérdezi az orvos.
– 30 éve.
– És mikor tapasztalták először a problémát?
– Hát, először tegnap este, aztán meg ma reggel...
