Fotó: Budás Péter/Kövizig
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) rendezte meg idén a Körös-kupa nevű kispályás futballtornát a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, az 1981-ben kezdődő – azóta többször újraélesztett – hagyományt folytatva – írták az igazgatóság közösségi oldalán.
A sporteseményen a Körösök vízgyűjtőjéhez tartozó (debreceni, szolnoki, szegedi és gyulai) vízügyi igazgatóságok csapatai vettek részt, és a kupa idén kiegészült egy női hetesrúgó versennyel is.
Nagy küzdelemben a tornát a gyulai válogatott nyerte, a Kövizig női hetesrúgó csapata pedig a második helyen végzett.
A legeredményesebb mezőnyjátékosnak Varga Lajost (Kövizig) választották, a legjobb kapusnak járó elismerést Fróna Tamás (Tivizig – Debrecen) vehette át.
Fotó: Budás Péter/Kövizig