a rendezvényt görgényi ernő polgármester nyitotta meg
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vásárral, kiállítással és koncertekkel is várták az érdeklődőket a Gyulai Virágok Fesztiválján, amelyet szombat este nyitottak meg.
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott, hogy gyulaiak nemzedékei dolgoztak azon, hogy városunkat a virágokkal azonosítsák, a történet több mint másfél évszázada kezdődött, amikor Göndöcs Benedek javaslatára létrehozták az első közparkot.
Kiemelte: a következő években tervezik az Élővíz-csatorna belvárosi csatornának rehabilitációját, hogy ezzel is közelebb vigyék az embereket a természethez.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A városvezető hozzátette: idén 9 ezer tulipánt és 12 ezer árvácskát láthatnak a sétálók a köztereken, a jövő hét folyamán pedig elkezdik az 50 ezer tő egynyári virág ültetését.
Görgényi Ernő úgy fogalmazott, hogy a virágfesztivál kiváló alkalom arra, hogy mindenki beszerezze a nyári növényeit, a rendezvényen ugyanis közel 70 kiállító várja az érdeklődőket.
Pávkovics Gábor, a fesztivál idei vendégvárosának, Mohácsnak a polgármestere köszöntőjében kifejtette: a két település között sok a hasonlóság, közel fekszenek a határhoz, mindkettő erősen erősen kapcsolódott a török korhoz, de túléltek minden múltbéli tragédiát és büszke tagjai az országnak, ezért is örült a meghívásnak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megnyitó után a Reckless Roses, majd Hevesi Tamás adott koncertet.
Vasárnap 10 órakor kezdődnek a programok, a nap folyamán díjazzák majd a legszebb standot és a virágkötészeti verseny eredményét is kihirdetik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba