Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Orgonametszés okosan

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2024. március 10. 13:00
Orgonametszés okosan
Pomázi Ferenc kertész rovata

Fotó: pixabay.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

A díszcserjék metszése, formázása két időszakban történik. A tavasszal virágzókat virágzás után mindjárt, míg a nyáron, ősszel virágzókat ősszel vagy korán tavasszal vágjuk vissza vagy formázzuk, csinosítsuk.

A tavaszi virágzású cserjéket azért vágjuk a virágzás után, hogy a virágjaik érvényesüljenek, hisz ezért ültettük őket. A japánbirsek, aranyágak, télizöld jázminok a virágzás után már nem nagyon díszítenek, de a következő tavaszra elő kell készíteni őket, hogy sok virág legyen rajtuk, illetve szép formájuk legyen.

A gyöngyvessző cserjéket, melyek több esetben sövényeket alkotnak, szintén virágzás után vágjuk vissza, így nem sérül a díszítő értékük.

Sajnos az orgonák tetejét sokan sövényszerűen levágják, és ezáltal a hajtáscsúcsokon jövő virágbimbókat, rügyeket is, ezértnem virágzik a csodálatos illatú, virágjaiért ültetett növényünk. Amennyiben mindenféleképp „vagdalkozni” akarunk, akkor azt metszőollóval tegyük, és válogassuk a hajtásokat, hogy a virágzás folyamatos legyen. A nyári orgona visszavágása is napjainkban történhet, hogy a nyári virágzásra minél több új hajtást hozzon, mert azokon hozza virágait.

A jázminok és a mályvacserjék bokrait is ilyenkor kell megigazítanunk, a nyár felétől hozzák a virágaikat az új hajtásaikon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)